Jelenlegi hely

Sport

Kitünteti a város Szűcs Lajost

Minden esztendőben jeles esemény Pápa közéletében, amikor átadásra kerülnek a település által adományozott rangos városi elismerések. Idén ez fokozottan is igaz, hiszen Pápa városa 2014-ben ünnepli alapításának 800 éves évfordulóját. A Lombard Pápa számára nagy öröm, hogy ebben az esztendőben Pápa Város Díszoklevelének kitüntetettjei között köszöntheti a Lombard Pápa csapatkapitányát, Szűcs Lajost is, akinek a városi és az országos sportéletben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért ítélték oda az egyik legmagasabb helyi kitüntetést, amelyet nemzeti ünnepünkön, március 15-én vehet majd át – adta hírül a lombardfcpapa.hu.

A Perutz Stadionban is szükséges lesz a szurkolói kártya

A Magyar Labdarúgó-szövetség arról tájékoztatta az NB I-es csapatokat, hogy szeptember 15-e után kötelező lesz bevezetniük stadionjukban a szurkolói kártyás beléptetést. A szövetség még júniusban hozott döntést erről, ám az új szezon kezdetével csúszott a határidő, így a klubok egészen a nyolcadik fordulóig haladékot kaptak a bevezetéssel.

A XIX. Télutó Kupa sorsolása

A Pápai Polgármesteri Hivatal és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ február 23-án vasárnap immár 19. alkalommal rendezi meg a Városi Sportcsarnokban a városban működő közszolgálati szférában dolgozók számára a Télutó Kupa teremlabdarúgó tornát.

MLSZ elismerés ifj. Koncz Sándornak

Október 4-én az OTP Bank Bozsik Intézményi program tanévindító fesztiválját Telkiben rendezték. A 600 gyerek részvételével megtartott egész napos rendezvény fontos eseménye volt, amikor a megyei igazgatók ajánlásai alapján az OTP Bank Bozsik-programban résztvevő legjobb edzők, csoportvezetők, körzeti szervezők kiemelkedő munkavégzésükért elismerésben részesültek.

A 2013-as év legeredményesebb sportolóit díjazták

Ahogy azt már friss híreink között olvashatták, Pápa Város képviselőtestülete mai ülésén díjazta a 2013-as esztendő legjobb férfi és női sportolóját, legjobb edzőjét és legjobb csapatát. Az előző években megszokottaktól eltérően ezúttal nem szakáganként díjazták a kiemelkedő teljesítményt elért sportolókat, hanem a díjazottakról egy ötfős szakembergárda döntött.

Judo: Pápa Open 2014.

Péntektől vasárnapig a Pápai Küzdősport Centrumban és a Sportcsarnokban rendezték meg az első nemzetközi kata szemináriumot, és a Pápa Open nevű formagyakorlat versenyt. A rendezvény remek lehetőség volt azoknak, akik danvizsgára készülnek, vagy épp szeretnének megismerkedni a formagyakorlatokkal, akár profi, akár amatőr szinten.

Június 19-én alakulnak ki az U-19-es EB csoportjai

A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtök délelőtt tartotta a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság kampányindító sajtótájékoztatóját – számolt be az mlsz.hu. Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke a sajtótájékoztató elején elmondta, a világbajnoki részvétel kiharcolása a megfogalmazott célkitűzés, ehhez a nyolc csapatos döntő első hat helyezettje között kell végeznie az együttesnek (a két négyes csoport első három helyezettje vesz részt a 2015-ös, új-zélandi vb-n).

NB I: Elkészült a tavaszi szezon sorsolása

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága február 5-i ülésén véglegesítette az OTP Bank Liga 18-29. fordulójának kezdési időpontjait. A tavaszi szezon február 27-én, pénteken vette kezdetét, a 18. forduló első mérkőzése az MTK Budapest - MVM Paks összecsapás volt. A Lombard Pápa idegenben folytatatta a bajnokságot, a Kecskemét elleni találkozót február 28-án 16 órai kezdéssel játszották. Az átalakult, megfiatalodott csapat mindjárt a kiesés szempontjából fontos találkozón március 7-én mutatkozik be a Perutz közönségének, a Dunaújváros elleni meccset 16 órai kezdéssel játsszák. 

Elhunyt az Aranycsapat legendás kapusa

88 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Grosics Gyula, a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa, aki 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben pedig vb-ezüstérmes volt – írja az nso.hu. Grosics Gyula 1926. február 4-én született, Dorogon kezdte futballkarrierjét. 1947-ben a fővárosi MATEOSZ-hoz, majd a Bp. Honvédhoz került, pályafutását Tatabányán fejezte be.

 

Leváltották Stemmer Istvánt, Kovács Kristóf a Pápai SE új elnöke

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Pápai SE vízilabda szakosztálya Stemmer István évek óta tartó mulasztásai és hanyagsága miatt közel tízmillió forintos támogatástól esett el. Az egyesület elnöke ugyanis a TAO-iroda és a Nemzeti Sport Intézet felé sem tudott elszámolni az előző szezon pályázati pénzeivel, így a 2014/2015-ös évadra vonatkozó társasági adóra már nem is pályázhattak Cseh Lászlóék, nem is beszélve a 2,5 millió forint városi sporttámogatásról, melyről szintén lecsúszott a szakosztály.

XXII. Nemzetközi Sporttalálkozó

Pápa Város Önkormányzata és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezésében immár 22. alkalommal rendezték meg a Játékfesztivál keretein belül a Nemzetközi Sporttalálkozót, vagyis a Miniolimpiát. A megnyitót a szokásoknak megfelelően a Városi Sportcsarnokban tartották, ahol Pápa, Losonc, Kampen, Kovászna és Leinefelde csapatai Árvai Kristóf és Julian Hollands labdazsonglőr bemutatóját tekinthették meg, majd a város nevében Boros Katalin köszöntötte a megjelenteket.

A Bázisrepülőtér győzelmével zárult a jubileumi Télutó Kupa

Kerek évfordulóhoz érkezett az immár hagyományosnak mondható Télutó Kupa teremlabdarúgó torna, hiszen 20. alkalommal rendezték meg a közszolgálati szférában dolgozók számára a bajnokságot. Sajnos a nevezők száma kissé beárnyékolta ezt a jubileumi rendezvényt, hiszen a tavalyi jelentkezés tovább csökkent, idén mindössze öt csapat adta le nevezését.

Amatőr szkanderverseny

14. alkalommal gyűltek össze a városi és környékbeli amatőr szkanderesek, hogy jobb illetve bal kézzel is eldöntsék, az idei kupán ki a legerősebb. A férfiak mellett hölgyek is neveztek, a szervezők elégedetten vágtak neki a versenynek, hiszen közel 50-en mérették meg magukat.

 

21 sportegyesületet támogat idén az önkormányzat

A Humánerőforrás Bizottság keddi ülésén egyéb napirendi pontok mellett elbírálta a 2015.évi önkormányzati sporttámogatásra benyújtott pályázatokat. Az önkormányzat még február elején tett közzé felhívást a pápai székhelyű sportegyesületek működésének finanszírozására. A bizottság számára 35 millió forint keretösszeg állt rendelkezésére, melyből 31.700.000 forintot végül 21 egyesület között osztott szét.

Mátyus János a Lombard új vezetőedzője

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Selymes Tibor és Mészáros Ferenc is szerepelt a Lombard Pápa edzőjelöltjei között, de két volt ferencvárosi játékos, Lipcsei Péter és Albert Flórián neve is szóba került. A befutó a legfrissebb értesülések szerint egy másik korábbi ferencvárosi, a 39 éves Mátyus János lesz.

Négymilliárdos csalás a Lombard Kft-nél! Bajban a pápai foci?

Nemzeti Sport értesülése szerint Bíró Péter, a pápai focicsapatot is magáénak tudó Lombard Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen. A Lombard csoporthoz tartozó Kézizálog Zrt.-vel kapcsolatban négymilliárd forintnyi kárt okozó csalás gyanújával indult nyomozás.

Mátyus János: Akaratos, küzdeni tudó, harcos csapat lesz

Ahogy arról csütörök délután hírt adtunk, Bíró Péter tulajdonos Mátyus Jánost nevezte ki a Lombard Pápa vezetőedzőjének. A fiatal tréner a Nemzeti Sportnak elmondta, győztes típusú futballistákat keres csapatába, míg a pápai szerepvállalásáról elárulta, hogy az számára nem pénzkérdés volt, hanem egy olyan lehetőség, ami nem mindig adódik egy fiatal magyar edző számára, aki NB III-as klubtól köszönt el.

Továbbra is sok a kérdőjel a Lombard helyzetével kapcsolatban

Ahogy arról hírt adtunk, április 7-én a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a feljelentés nyomán a hatóság csalás gyanúja miatt indított vele szemben nyomozást. Kedd este a nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást és iratokat foglaltak le - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Csóka legyőzte Dunaszerdahelyet

Második játéknapjához érkezett a héten a városunkban zajló Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság. A körmérkőzéses tornán délelőtt két találkozót rendeztek, elsőként a kedden 12 gólos fiaskót szenvedő Révkomárom, a versenyen kívül induló Szovátával meccselt, akik 3-1-re maradtak alul a sportgimnáziummal szemben.

Tulajdonosa és több tízmilliós tartozása miatt nem kapott licencet a Lombard

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Kecskemét, a Lombard Pápa és a Pécs sem hozta nyilvánosságra, miért is nem kapott első-és másodfokon licencet az NBI-es illetve NB II-es szezonra. A Napi Gazdaság azt írja, érthető a klubok titkolózása, de egyúttal sikertelen is, hiszen némely információk nyilvánosságra kerültek. A Lombard Pápa esetében gyorsan rövidre lehetne zárni a történetet.

Oldalak