Jelenlegi hely

Százmilliót ígért a miniszter a városnak a kastélyrekonstrukció folytatására

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt a díszvendége a ma délutáni Esterházy-kastély átadó ünnepségnek. A politikus ünnepi köszöntőjében elismerését fejezte ki a városnak a kastély rekonstrukciójáért és a múlt értékeinek megőrzését hangsúlyozta beszédében.

Az ünnepség után dr. Áldozó Tamás polgármester, dr. Kovács Zoltán és dr. Kontrát Károly államtitkárok társaságában megtekintette a kastély épületét és nyilatkozott a helyi sajtónak a projekt kapcsán. Gratulált a felújításon dolgozó tervezőknek, kivitelezőknek, művészettörténészeknek, belső építészeknek és minden szakembernek, akik arra törekedtek, hogy az eredeti állapotot helyreállítsák, ami nagyon nehéz, hiszen 1945 után ezt az épületet is – sok másikhoz hasonlóan – kifosztották.

-Tiszteletre méltó az a törekvés - és reményeink szerint sikeres is lesz – amellyel a kastély aktív időtöltést kínál minden korosztálynak, interaktív múzeumot hoztak létre, melyben megpróbálják átélhetővé és megérthetővé tenni a 18. századot.
A miniszter hozzátette, számára azért fontos a műemléki épületek felújítása, mert ez nagy adósság és kötelesség a múlttal szemben. Az elmúlt néhány száz évben rendkívüli épületegyüttesek jöttek létre hazánkban, melyek közül nagyon sok elhanyagolt állapotban van, létrehozóival szemben pedig morális kötelesség, hogy minden épületet helyreállítsanak. 

-Még ennél is fontosabb, hogy gyermekeink és mi magunk is megismerjük és megértsük a 18. századot, ehhez érteni kell ezeknek az épületeknek a lelkét és érteni kell, hogy mi a szép, mit gondoltak elődeink a szépségről. Szeretnénk elérni, hogy Magyarországon legyen kultusza a régi épületek helyreállításának, s ez részben a magyar állam kötelességelegyen, részben az önkormányzatoké, de a magántőke is mozduljon meg és a társadalmi felelősségvállalás jegyében megvalósuló lépés legyen, hogy magánvagyonok birtokosai felújítanak régi épületeket.

Lázár János úgy fogalmazott, többféle történelmi értelmezés létezik Magyarországon, van a klasszikus, iskolákban tanított történelem és van az ország, a városok történelme, ami a családok történelme. Pápa város történelme, a pápai családok történelméből adódik össze, ezért a pápai családok történelmének megismerése, megértése közelebb visz a múlt megértéséhez.

-Múlt nélkül semmiféle jövő nincsen és ezt a gondolatot polgármester úr azonnal le is ütötte azzal, hogy elmondta, ennek az épületnek a további felújítására is szükség van, folytatni kell a rekonstrukciós munkákat, és ha már ilyen elkötelezett vagyok, akkor segítsek ebben. A belső és külső Várkert rehabilitációja, a kastély körüli épületek felújítása többmilliárdos program, ami a mostani nagyvonalú beruházás folytatása lehet. És van itt egy híres kapu, ami hiányzik az épület elől - ami az 1860-as években került ide – és polgármester úrnak konkrét tervei vannak a kapu helyreállítására.

A miniszter megjegyezte, a mai látogatás százmillió forintba került a Miniszterelnökségnek, mert ha már ő ennyire elkötelezett a régi épületek, értékek iránt, polgármester úr felkínálta a lehetőséget, hogy a miniszterelnökség és a hozzá tartozó műemlékes hivatalok százmillió forintot bocsássanak a város rendelkezésére a kapu újraépítésére.
-Jelentem elígérkeztem, tehát rövid időn belül már azon a kapun jövünk be! – mondta Lázár János a helyi sajtónak adott interjúban.