Jelenlegi hely

Nyílt nappal indult a Lovasmajális

Több mint 300 lelkes és csillogó tekintetű kisgyermek lepte el a Pápai Lovasiskolát tegnap délelőtt. A Lovasmajális nyitó programján, pénteken - immár már hatodik éve - óvodások és iskolások látogatnak el a Lovasiskola nyílt napjára. Kocsis László, a Lovasiskola üzemeltetője, a program szervezője érdeklődésünkre elmondta, a lovassport sokrétű, azért szerettek volna ízelítőt adni az érdeklődőknek.

- A nyílt nappal elsődleges célunk, hogy a gyerekek már egész fiatal korban közelebb kerüljenek a lovakhoz és a lovagláshoz, megismerkedjenek az állatokkal, s így később nagyobb eséllyel térnek vissza a Lovasiskolába, s választják sportáguknak a lovaglást, a fogathajtást. A Pápai Lovas Club tagjai díjugratással és középkori lovagi tornával kápráztatták el a gyermekeket, akik tapsoltak és sikongattak örömükben. Természetesen az apróságok fel is ülhettek a lovakra, és megsimogathatták a számukra hatalmasnak tűnő állatokat. Mindezek mellett korhű ruhákat, fegyvereket és sisakokat is felpróbálhattak, ami szintén nagy öröm volt számukra. Szórádi Marcell, a Csókai Óvoda aprósága.

A kisfiú már harmadszor járt a Lovasiskolában, ahol mindig nagyon jól érezte magát. Tetszett neki a lovagi torna és a háziállatok is. Marcell elmondása szerint, a szüleivel is kilátogat majd a hétvégén a programra. Mint mondta, szeretne felülni egy lóra is, hiszen eddig csak pónin lovagolt. Kalányos Evelin az ugodi iskolából érkezett a nyílt napra osztálytársaival. Ő első alkalommal járt itt és nagyon tetszett neki a lovagi torna. Ma és holnap érdemes mindenkinek érdemes kilátogatni a Lovasiskolába, hiszen ilyen lovas esemény évente egyszer van, a szervezők pedig kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a programokra. Lesznek lovas show- és gyermek ügyességi programok, póni galopp verseny, kettes fogat szimultánhajtás és a lovak szabad idomítását ismertető bemutató is.