Jelenlegi hely

Népszerű újdonság: helyi termékpiac az expón

Az idei volt az első a Pápai Agrárexpók történetében, hogy helyi termékpiac is várta a kiállítás látogatóit, népszerűsítve a helyben előállított, kézzel készített, egyedi termékeket, élelmiszereket. S mint a rendezvény megnyitóján kiderült, ez a kezdeményezés a Földművelésügyi Minisztérium törekvésével is szinkronban van, hiszen a szaktárca az idei esztendőt a helyi termékek évének nyilvánította.

A mobil lelátó mögött felállított rendezvénysátorban és környékén több mint húsz kézműves, kistermelő mutatta be és árusította portékáit, melyek közül kedvükre válogathattak az érdeklődők. A termékkínálat rendkívül széles volt, kézi szőttesek, kerámiák, dísztárgyak, ékszerek, ásványokból készített apróságok, hímzett ruhadarabok, szalmából készült figurák, bőrműves termékek és kézi gyártású szappanok sokaságát vonultatták fel a készítők, de hasonlóan széles volt a házi készítésű élelmiszerek kínálata is. A látogatók hidegen sajtolt olajakat, krémeket, különböző bioliszteket és élelmiszeripari alapanyagokat vásárolhattak, de gyógynövény teák, lekvárok, mézek, mézeskalácsok, kézműves mustrárok és sajtok közül is választhattak, sőt erdélyi zakuszkát is lehetett kapni. Az árusítók többsége a Bakonyalja Népművészeti Egyesület tagjaként érkezett a vásárra, de több termelő az ő meghívásukra távolabbról érkezett a rendezvényre

A helyi termékpiac egyik üde színfoltja volt a sárkányfüves ember, akinek létezésén senki sem csodálkozott, hiszen Süsü óta tudjuk, hogy sárkány ellen sárkányfű való, ha pedig van sárkányfű, hát kell lennie sárkányfüves embernek is. A víg kedélyű Csillag Vilmos standjának kialakításában is a jókedvre alapozott és különböző mókás feliratú táblákkal csalogatta vevőit a legváltozatosabb gyógynövényszirupokhoz.
-Borsod megyében jártam egyszer és ott azt mondta nekem valaki, hogy azért vagyok sárkányfüves, mert a munkámnak mindig mások isszák meg a levét – nyitotta viccesen a beszélgetést a zalaegerszegi gyógynövény szakértő. Mint megtudtuk, zöld növényeket présel ki, amit aztán mézzel, almaecettel tartósít, és különböző fantázianevekkel lát el.
-Minden növény ereje a levében van, és a növények visszaadják az embernek azt az erőt, amit a civilizáció elvesz. Gyógynövény szirupjaim az Árpád-kori konyha ízvilágát idézik, az alapanyagokat a zalai erdőkben gyűjtöm – mondta és már sorolta is, mi mindent kínál és azok miféle bajokra jók. A cickafark viccesen „lányosító” ital, növényi ösztrogén, a szívmelengető szirup vörös szőlőt tartalmaz, a derűlátó nektárban szagosmüge és citromfű van, ami jó az idegrendszerre, természetes antidepresszáns, kiváló lehet hiszti, depresszió leküzdésére és az agyműködést is serkenti.
-Van itt medvehagyma nektár is, ami, ha a medvéknek jó, akkor nekünk is jó lesz. Aztán hoztam májvidítót, amit azért készítek, hogy ha valaki issza, kacagjon a mája, ez egyébként máriatövist és gyermekláncfüvet tartalmaz mézzel – sorolta tréfálkozva. Csillag Vilmos a nektárok használatát is ismertette az érdeklődőkkel. Mint mondta, a nektárok fogyaszthatók önmagukban, de ételek ízesítéseként is, hiszen kiválóak salátaöntetnek, vagy akár levesbe is rakhatók.
-A medve sem úgy megy az erdőben, hogy, na megyek gyógynövényt enni, két levelet ebből, hármat abból, hanem természetes része a táplálkozásának. Nekünk is így kell ezeket fogyasztanunk.
A sárkányfüves ember standjánál sokan megálltak, nézelődtek, érdeklődtek, vásároltak és közben vidám beszélgetésbe elegyedtek a jó kedélyű, portékáját szellemesen kínáló gyógynövény szakértővel.

Egy másik standnál gyermekkorunk búcsúi kedvencei, mézeskalácsok sorakoztak. Készítőjük, Kiss Zoltán Mezőkövesdről érkezett, de tagja a Bakonyalja Népművészeti Egyesületnek.  Nem először járt városunkban és eddig pozitív tapasztalatokat gyűjtött Pápáról.
-Elsősorban mézeskalácsot hoztam, de egy debreceni barátom jóvoltából árulok puszedlit is. Úgy érzem, a mézeskalács ma is olyan népszerű, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt, a legények ugyanúgy megállnak a mézeskalácsos pult előtt és megveszik a leánynak a vásárfiát. A jelentését ugyan már nem tudják, de szerintem szívből jön a vásárlási szándék és ez a lényeg – vélekedett. A mézeskalácsos hozzátette, Pápán nagy múltja van a mézeskalácsnak és ez érezhető a keresleten is.

A helyi termékpiacon nagy volt a nyüzsgés mindkét napon, a termelők pedig nem sajnálták a kedves szót és a kóstolót a leendő vásárlók megnyeréséhez.