Jelenlegi hely

Négy hét alatt öt versenyen szerepeltek a PSE atlétái

Június 15-én öt viadalból álló versenysorozatnak vágott neki a Pápai SE atlétika szakosztálya. A sort a dr. Schulek Ágoston tiszteletére rendezett Budapest Open nyitotta, ahol kalapácsvetésben Nagy Gergely 65,85 méteres teljesítményével egy erős mezőnyben a negyedik helyet szerezte meg, ami 2014-ben a második legjobb eredménye.

Ezt a rendezvényt a hatodik alkalommal megrendezett Németh Pál Emléknap követte, amit a Szombathelyi Dobó SE szervezett. A viadalon öt versenyző húzta magára a PSE mezét, közülük négyen is egyéni csúcsot dobtak. 
- A serdülő kalapácsvetők között Király Róbert (47,02 m), Rózsás Ferenc (43,41 m) és Sztupák László (51,19 m) egyaránt megjavította egyéni eredményét, a felnőtteknél Budavári Ádám (59,68 m) eddigi legjobbja harmadik helyet ért, teljesítményükkel elégedettek lehetünk – elevenítette fel az eseményt Kis Károly, a PSE edzője. Ez a bajnokság arról is nevezetes, hogy a felnőtteknek úgynevezett páros versenyt is rendeznek, ebben az összesítésben Nagy Gergely a szombathelyi Gyurátz Rékával az oldalán második helyen fejezte be a küzdelmeket. Egy héttel később Zalaegerszeg adott otthont a Magyarország Ifjúsági Bajnokságnak, a Vágóhíd utcai Sportcentrumban 2000 méteres akadályfutásban Krivácsy Benjamin ötödik (6:41,04), Horváth Gábor hatodik helyezést ért el (6:44,46).

A kalapácsvetőknél Toki Adrián 64,11 méteres új egyéni csúccsal a negyedik legjobb eredményt érte el, míg a hosszú idő után visszatérő Dani Dániel 55,28 méterrel dicséretes hetedik helyezést szerzett.
Június végén Debrecenben, a Gyulai István Atlétikai Stadionban a legjobb magyar juniorok és utánpótlás korúak gyűltek össze, hogy eldöntsék, kik kapják a bajnoknak járó érmet és oklevelet. A junioroknál 3000 méteres akadályfutásban Tóth Csaba 14 másodpercet javítva korábbi legjobbján 9:50,02-es idejével hatodik helyen ért célba. Bátyja, Tóth Gyula 800 méteren (2:04,30) hetedik helyezést hozott a szakosztálynak, az U23-asok viadalán pedig kalapácsvetésben Varga Patrik 53,64 méterrel negyedik lett. A versenysorozat július elején Székesfehérváron zárult.
- Négy serdülő atlétáért szoríthattunk a megmérettetésen, az újoncok között Áldozó Botond 600 méteren aranyérmet nyert, Botond kissé lassú kezdés után nagyszerű hajrával tudott diadalmaskodni, Marton Viktória szintén 600 méteren bátrabb futással az élről győzött. 1500 méter akadályon két pápai lány állt a rajtvonalhoz, Sztupák Laura harmadik, Nagy Zsófia annak ellenére, hogy bukott a vizesárokkal nehezített pályán hősiesen küzdve negyedikként ért célba.
Kis Károly hozzátette, legközelebb Tatabányára, az országos serdülő bajnokságra utaznak, ezt követően az augusztusi felnőtt ob-re készülnek.