Jelenlegi hely

Megtartotta alakuló ülését a Tapolcafői Városrész Önkormányzata

Kéttornyúlak és Borsosgyőr után Tapolcafőn is létrejött a részönkormányzat, mely ma este tartotta alakuló ülését a falu kultúrházában. Az öttagú testületet és az ülésen megjelenteket Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, a település gyarapodását szolgáló, jó munkát kívánva a képviselőknek.

A városvezető úgy látja, a részönkormányzat működése segíti a faluban élők identitásának megőrzését és erősítését, ezt pedig támogatni kell a törvényben megadott lehetőségekkel.
-Tapolcafő egy falu, egy Pápához csatolt falu. Olyan településrész, amely még inkább megtartotta identitását, mint a városban lévő bármelyik településrész. Mi pedig ezt az önállóságot, az ügyek önálló intézésének képességét azzal kívántuk elismerni, hogy lehetővé tettük a részönkormányzat létrehozását. Ezzel megosztjuk a döntési kompetenciákat, a felelősséget és biztosítjuk a helyieknek azt, hogy szervezetten tudják megfogalmazni véleményüket a képviselő-testület irányába – fogalmazott Áldozó Tamás. A polgármester hozzátette, a városhoz csatolt három településrész részönkormányzatai az előző ciklusban keresték helyüket, lehetőségeiket, a városi testület pedig mindig elfogadta a részönkormányzatok határozatait.
Zsegraics Gyula, a Tapolcafői Városrész Önkormányzatának elnöke érdeklődésünkre elmondta, a most felállt testület régi és új tagokból áll. A Reménységünk Alapítvány elnöke és a helyi sportegyesület elnöke az előző ciklusban is tevékenykedett képviselőként, új tagként pedig a Tapolcafői Kertbarát Kör jelöltje és Patyi Károlyné került be a testületbe.
Az alakuló ülésen a képviselők egy napirendet tárgyaltak: egyhangúan elfogadták a részönkormányzat működését szabályozó ügyrendet. Az elnök az ünnepi ülésen résztvevő lakosok számára ismertette a részönkormányzat működésének főbb szabályait, többek között a testület összehívásának módját, az éves rendes ülések számát és a döntések meghozatalának rendjét.