Jelenlegi hely

Jó tanuló, jó sportoló díjátadó

Az önkormányzat ebben az esztendőben is díjazta az országos versenyeken kiemelkedő eredményeket elért sportolókat, tanulókat és felkészítőiket. 2012-ben is sokan nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, így közel 200-an részesültek díjazásban. 

Az ünnepség a Weöres Sándor Általános Iskola 4/A és 4/B osztályosainak zenés műsorával indult, majd dr. Áldozó Tamás köszöntötte a megjelenteket. A polgármester kiemelte, bár az önkormányzat, mint fenntartó és néhány intézmény viszonya megváltozik 2013.január 1-től, biztosak lehetünk benne, nem ez volt az utolsó hasonló rendezvény, hiszen a város mindig is elismerte és ezután is jutalmazza a kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, sportolókat, tanárokat, edzőket.
- Örülök annak, hogy ilyen szép számban értek el eredményeket a pápai fiatalok, külön köszöntöm azokat, akik évről-évre megteszik ezt, és régi ismerősként köszönthetjük egymást, azoknak pedig, akik most vannak itt először, számukra biztató példa lehet, hogy ez a jó teljesítmény megismételhető, hosszú távon fenntartható.

A polgármester hozzátette, a sok-sok jó eredmény mindannyiunkat gazdagít, a várost színesíti, ennek elismeréseként vehetik át jól megérdemelt jutalmukat.

forrás: papa-ma.hu