Jelenlegi hely

Jó helyre került a vajdai nap bevétele - Több mint 150 ezer forintot kaptak a látássérültek

A nyári és őszi hónapokban megszervezett lakótelepi, illetve városrészi napok rendszerint jótékony céllal valósulnak meg. A Pápa Város Önkormányzata által szervezett, egy-egy városrész lakosságát összefogó szórakoztató rendezvények kiemelt programja a főzőverseny, melynek bevételét minden alkalommal egy, a településrészen működő intézmény vagy a városban tevékenykedő civil szervezet tudhat magáénak.


A Vajda Lakótelepi Nap jótékonysági főzőversenyén befolyt nem csekély összeget ezúttal a Vakok és Gyengénlátók Pápai Csoportja részére ajánlotta fel a város. A több, mint 155 ezer forintot ma délelőtt nyújtotta át a klub vezetőjének Áldozó Tamás. A polgármester úgy fogalmazott, bár a fogyatékkal élőket tömörítő szervezeteket a város minden évben támogatja, mégis megjegyzendő, hogy ezek a közösségek különösen nehezen jutnak támogatásokhoz, érdekérvényesítő képességük kisebb. Áldozó Tamás úgy véli, a több mint 150 ezer forint igazán jó helyre került.

Az összeget Paraicz Jánosné, a látássérültek klubvezetője vette át a délelőtti órákban. A közösség vezetője azt hangsúlyozta, nagyon meglepődött és örömmel tölti el, hogy a főzőverseny bevétele ebben az évben klubjukat illeti. Paraicz Jánosné köszönetet mondott a Vajda Lakótelepi Nap szervezőinek, a vajdaiaknak és az adományozóknak. A klubvezető hozzátette, közösségük sajnos nem rendelkezik segédeszközökkel, nagyon nehezen jutnak hozzá például beszélő vérnyomásmérőhöz, mérleghez vagy lázmérőhöz. Ebből az összegből segédeszközöket fognak vásárolni, melyeknek akár a látássérültek mindennapjait bemutató rendezvények alkalmával is hasznát vehetik – tette hozzá Paraicz Jánosné.