Jelenlegi hely

Hajóépítő verseny a Malom-tónál

Ötödik alkalommal szervezték meg a városban működő SAC C17-es programban résztvevő norvégok azt a hajóépítési versenyt, melynek végén a festői Malom-tavon kellett hajókázni. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a csapatok kartonpapírt és ragasztót kaptak, melyből két óra alatt egy olyan hajót kellett készíteni, amelybe két személy bele tud ülni és nem is süllyed el.

A 13 lelkes csapat a kísérők hangos biztatására azonnal neki is állt az építésnek, néhányan mérnököket is hoztak magukkal, akik pontosan számoltak, mértek, hogy hogyan is lesz tökéletes a hajó.
A versenyen az összes nemzet képviseltette magát.
- A vidám hangulatú délután során először hajót építünk, általában két ember barkácsol, kettő pedig majd evezni fog. A csapatok kartonpapírt és ragasztószalagot kaptak. A versenynél lényeges, hogy a lábuk nem érhet vízbe, és akkor győznek, ha végig tudják hajózni a tavat - tájékoztatta hírportálunkat Christian Langfeld alezredes, HAS parancsnok.

Tavaly a magyarok győztek. Dr. Szokolyi Szabolcs százados, Magyar Nemzeti Rangidős ójogitanácsadó, a csapat egyik tagja érdeklődésünkre elmondta, katonaszerencse kellett a győzelemhez.
- Van saját konstruktőri csapatunk, de vannak designereink is. Az elmúlt évben a Szent István csatahajó emlékére választottuk a hajónk nevét. Sikeres volt a próbálkozásunk egy végtelenül egyszerű hajódesignnal. Reméljük, idén is mi vihetjük haza a vándorserleget a Spirit of Hungary nevű hajónkkal.
Szarvas László és csapata, a NATO civil csoportja harmadik éve vesz részt ezen a versenyen, ahol nagyon jól érzik magukat, hiszen kiváló a hangulat, jó a csapat összetétele.
- Csapatunk a C17 mintájára a Sink C17 Leakmaster nevet kapta. Mi a tómester hajót építjük meg, ami elsüllyeszthetetlen a neve ellenére is. Reméljük, szép, jó és a leggyorsabb lesz. Tavaly a legszebb tervezésű hajó díját kaptuk, idén a leggyorsabbak szeretnénk lenni - tette hozzá mosolyogva a csapat tagja.
A versenyen a csapatok ujjongással, sikítással, tapsolással és ugrálással is biztatták egymást.
A családi programra sokan elhozták kedvenceiket is.
A legjobb, vagyis a győztes egy aranyszínű papírhajót nyert, amely vándorkupa is egyben.