Jelenlegi hely

Esterházy-kastély

Jó hangulat a családi hétvégén a kastélyban

Családi hétvégével nyitotta meg kapuit a látogatók előtt az Esterházy-kastély. A gyerekek ma egész nap rengeteg izgalmas játékban vehettek részt a grófi pár és udvartatása közreműködésével. A főúri enteriőr termei megteltek ügyesebbnél ügyesebb kezű kisgyermekekkel és szüleikkel. A családi hétvége a Passzió nevű programmal indult, melynek keretein belül a grófi pár és udvartartása barokk színezőkkel, tánc-és énektanulással várta a grófkisasszonyokat és gróf úrfikat. 

Családi hétvégével nyitott az Esterházy-kastély

Újra teljes programkínálattal várja látogatóit az Esterházy-kastély – hívta fel a figyelmet a város egyik kiemelt turisztikai attrakciójára Boros Katalin. A Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, újabb értékes élményekkel térhetnek haza azok az érdeklődők is, akik már jártak a főúri enteriőrben, hiszen az előző évekhez képest mind a tárlatvezetések, mind pedig a módszertani foglalkozások megújultak.

Rövidesen megkezdik az Esterházy-kastély felújítását

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok az Esterházy-kastély rekonstrukciója keretében. Németh Tamás, a Pápai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője arról számolt be, rövidesen finiséhez érkezik a közbeszerzési eljárás, így a szerződéskötést követően április elején átadhatják a munkaterületet a kivitelezőnek. 

A norvég nagykövet Pápán járt

Két napos látogatást tett Tove Skarstein norvég nagykövet Pápán. A nagykövetasszony járt a Bázisreptéren, találkozott a norvég családokkal, akik a SAC programban vesznek részt, valamint az Esterházy-kasély felújított főúri enteriőr termeit is megtekintette. 

Barokk vigasság - Családi nap a kastélyban

Rengeteg ügyes kezű kisgyermekkel és szüleikkel teltek meg az Esterházy-kastély földszinti termei, ahol első alakalommal rendeztek családi napot. A Barokk vigasság kézműves foglalkozással indult, ahol a kicsik díszes álarcot és sziluettet készíthettek, valamint különböző játékokkal játszhattak és akár arcfestésen is részt vehettek.  

Örök barokk – megkezdődött a Gróf Esterházy Károly Múzeum projektje

Húsz millió forintot – a pályázható összeg maximumát – nyert el a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság a Társadalmi Megújulás Operatív Program vonatkozó pályázati kiírásán az Örök barokk című anyagával, amit a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum valósít meg. A program célja, hogy a már működő múzeumpedagógiai jó gyakorlatokat továbbfejlesszék, integrálják a helyi közoktatásba és beépítsék a múzeumok mindennapi gyakorlatába, ezáltal a múzeumok az ismeretterjesztés szórakoztató helyszínévé váljanak.

Kiemelkedő szezont zárt az Esterházy-kastély ebben az évben

Többen voltak kíváncsiak a kastélyra, mint tavaly – jelentette ki M. Varga Veronika a nyári szezon zárása kapcsán. A Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatott, bár a módszertani foglalkozások idén kevésbé voltak népszerűek, az Esterházy-kastély látogatottsága emelkedett, december végére akár a 8000 főt is meghaladhatja a látogatók száma. 

Oldalak

Feliratkozás Esterházy-kastély csatornájára