Jelenlegi hely

Turizmus

Disznótoros lakoma várja az érdeklődőket jövő szombaton

-A sertéshús fogyasztás népszerűsítése, a hagyományos disznótorok hangulatának felidézése és a disznótoros finomságok ízvilágának bemutatása a célja annak a gasztronómiai rendezvénynek, melyre jövő szombaton (március 1.) várjuk a pápaiakat a piac fedett csarnokába – hívta fel a figyelmet az eseményre Áldozó Tamás polgármester az I. Pápai Böjtelő helyszínén ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

Pénteken kezdődik a Márton napi mulatság

A hétvégén ismét mulató tömegek tölthetik meg a város megújult Fő terét. Közeledik Márton napja, ami a hagyomány szerint az újbor megszentelésének ideje, hiszen úgy tartották: a bornak Szent Márton a bírája, azaz november 11-én feltétlenül meg kell kóstolni az újbort. Erre a hagyományra épül a város egyik nagyrendezvénye is, a Szent Márton napi újbor ünnepe, melyet a hétvégén tartanak a Fő téren.

Lezárult az "Örök barokk" elnevezésű projekt

Lezárult a Gróf Esterházy Múzeum tavaly indult „Örök barokk” projektje. A pályázatra a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság által benyújtott pályázat 20 millió forint támogatást nyert. 2013. január 1-étől a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság megszüntetésével önállóvá vált Gróf Esterházy Károly Múzeum lett a projektgazda is. 

Visszakerülnek Pápára a kastély festményei

Halász János kultúráért felelős államtitkár közreműködésével indult el az az érdemi kommunikáció az államtitkárság és a Nemzeti Múzeum között, melynek eredményeképpen döntés született arról, hogy a Esterházy-kastély Ősök Csarnokába tartozó festményei maradéktalanul visszakerüljenek Pápára – jelentette be dr. Áldozó Tamás mai sajtótájékoztatóján.

Különleges és egyedülálló lesz - projektnyitó rendezvény a kastélyban

Közel kétmilliárd forintból folytatódik az Esterházy-kastély rekonstrukciója, melynek eredményeképpen 2014-re teljesen megújul az épület, s melynek keretében a kastélyban változatos és egyedi rendezvénykínálat várja a látogatókat. 

Három év, három létesítmény – véget ért a belváros rehabilitációs projekt

Hétfőn, szeptember 30-án zárul a Pápa Városközpont funkcióbővítő rehabilitációja című európai uniós projekt, melynek keretében az elmúlt három évben megújult a régi Városháza épülete, a Petőfi Filmszínház homlokzata és előtere és elkészült a barokk Fő tér rehabilitációja. A kétmilliárd forintos projekt záró rendezvényét tegnap tartották a városvezetés és fejlesztésben közreműködők részvételével. 

Nyílt napot szervezett a Hagyományok Hegye

Nemrég a Hegy Napján ismerkedhettek az érdeklődők az Öreghegyben kiépített történelmi, néprajzi és természeti központtal, most pedig nyílt nappal mutatkozott be a Hagyományok Hegye.

Remek hangulat az Amerikai Légierő koncertjén

A nagy népszerűségnek örvendő Touch ’n Go zenekar koncertezett tegnap este Pápán, a megújuló Fő téren. A kora őszi, kissé hűvös, szeptemberi időben az együttes vérpezsdítő dalai minden korosztály számára kiváló kikapcsolódást kínáltak szombat estére. A tinédzsertől a nyugdíjasig mindenki hallhatott ismerős dallamokat. 

Borvasárnap: remek hangulat a Pápai Cicege- és Bornapok zárónapján

Mire leszállt az est ismét megtelt a Fő tér borozgató vendégekkel, nézelődő látogatókkal, kikapcsolódni vágyó érdeklődőkkel. Az asztalok megteltek, jól fogyott a cicege és mellé csúszott a jó bor is. A délutáni órákban ismét megkezdődtek a gyermekfoglalkozások és a kézműves kirakodóvásár is újra várta a Pápai Cicege- és Bornapok közönségét. 

Autós túra a borvidékeken - III. Marsal' Trophy

Az esős, sőt a délelőtti órákban hűvös időjárása nem tántorította vissza a kirándulni vágyókat a harmadik alkalommal megszervezett Marsal' Trophytól, melynek – Veszprém és Ajka mellett – már másodszor adott otthont Pápa városa is. 

Oldalak