Jelenlegi hely

Kultúra / Sport

Állami támogatásból folytatódik a Nagytemplom tetőszerkezetének felújítása

Tovább folytatódhat a Nagytemplom tetőszerkezetének felújítása. A város jelképes épülete tetőszerkezetének felújítását az egyházközség és a Veszprémi Érsekség önerőből kezdte meg, azonban a források nem bizonyultak elegendőnek a teljes tetőcsere megvalósításához. Államtitkári közbenjárással sikerült újabb forrásokhoz jutni, a támogatási szerződést tegnap írták dr. Mail József apát-plébános és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. 

Szombaton rendezik a Pápa Kupát

Január 12-én 9 órától öt határon túli és három magyar csapat lép a Sportcsarnok küzdőterére, hogy eldöntse, 2013-ban kihez kerül a kupa. A XXIII. Pápa Kupán az A csoportba a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U-16-os gárdája mellett Leinefelde (Németország), Kovászna (Románia, Erdély), valamint az I. Futsal Club Veszprém került, a B jelű kvartettbe Schwetzingen-t (Németország), a TIAC-Honvéd VSE Tapolcát, Losoncot (Szlovákia, Felvidék), és Barótot (Románia, Erdély) sorsolták.

Sikeresen pályáztak a társasági adóra a pápai egyesületek

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 2011. évtől a sporttal összefüggő elfogadott törvénymódosítások lehetőséget adnak a látvány-csapatsportágak (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) gazdasági társaságok nyereségadójából történő finanszírozására, sporttámogatáshoz kapcsolódó adókedvezmény igénybevételére. Korábban a Pápai Egyesített Labdarúgó Club, a Pápa Motax Autó KC, a Kilián DSE, a Bakonyerdő Elmax Vasas SE és a Motax KC Pápa pályázott sikeresen.

Megdőlt a tavalyi nevezési rekord a szilveszteri futáson

A tavalyi évben 235-en vettek részt az óév utolsó sportrendezvényén, a szilveszteri futáson. Idén – talán a jó a jó időnek is köszönhetően – újabb csúcsot állított be a mezőny, hiszen öt korcsoportban közel 250-en húztak futócipőt. Ahogy 2011 szilveszterén, idén is a rendezvényt a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület ostormenete vezette fel. 

Szilveszteri futóversenyre várják a jelentkezőket

A Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Sportigazgatása és Városi Diáksport Bizottság ebben az esztendőben is megrendezi a nagy hagyományokkal rendelkező Szilveszteri futást. A verseny célja a sportolási lehetőség biztosítása valamint szilveszter napján az óév sporttal való búcsúztatása. A verseny december 31-én 14:30-kor indul a Fő térről, nevezni a helyszínen a verseny napján lehet 13:45 és 14:25 között. 

Babakiállítás a Somogyi Galériában

Magyar és sváb népviseletbe öltözött, thaiföldi és maláj nemzetiségű, porcelán velencei álarc figura és műanyag karakterbabák sokasága látható mától a Somogyi Galériában a babakiállítás keretein belül. A tárlat a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében jött létre. 

Aidsről, drogról, szexualitásról

Aids, drog, szexualitás és internet – ezek a témák ma már egyáltalán nem számítanak tabunak, azonban - vagy talán éppen ezért - egyre többet kell beszélnünk róluk. Már csak azért is, mert mind hordoz magában olyan veszélyeket, amelyek rendkívül károsak, ártalmasak lehetnek a fiatalokra nézve. A legfontosabb a prevenció, a megelőzés és a kamaszok felvilágosítása, tájékoztatása. Ezért szervezi meg minden évben a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ – karöltve az Iskolavédőnői Szolgálattal és a Fidelitas pápai csoportjával – aids-és drogellenes rendezvényét, mely ezúttal különösen nagy érdeklődés mellett zajlott – foglalta össze a program céljait Szabadkai Verita művelődésszervező

Szemnek szép kelmék: a nemez - Kiállítás a Kékfestő Múzeumban

Sapka, sál, fülbevaló, cipő és ruha… mindezek szemnek, léleknek és testnek szép kelméből, vagyis nemezből. Több mint 40 alkotó nemezmunkáiból nyílt kiállítás a Kékfestő Múzeumban.  A nemezelés ősibb művészet, mint a fonás vagy a szövés. Akkor alakulhatott ki, mikor az állatbőrt és a szőrt ruhák készítésére kezdték használni. Két kontinensen gyakorolták a nemezelést, Ázsiában és Európában. Afrikában soha nem ismerték a nemezelést, még Egyiptomban sem, ahol tenyésztettek juhot. A legrégibb nemezre utaló feljegyzések a kínai, görög és latin nyelvű irodalomban találhatóak. 

Adventi kiállítás a református templomban

Absztrakt szobrok, ikonok, olajképek, akvarellek, lenyomatok és grafikák díszítik a református templomot – a leginkább egyházi témájú alkotások a református gimnázium művészeti szakközépiskolás diákjainak munkásságába engednek bepillantást.
A refisek adventi tárlatát Kerpel Péter, a gimnázium művész-tanára nyitotta meg a ma délelőtti istentisztelet elején. Mint mondta, Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkésze kezdeményezte, hogy a gimnázium képzőművészeti tagozatos tanulói munkáikon keresztül bemutatkozzanak a templomban is.

Komoly munkában a városi tévé és a könyvtár: visszakereshető videó-adatbázis a városról

Egy újabb TÁMOP pályázat sikereiről számolt be dr. Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója. Az „Oktatáshoz kapcsolódó szövegértés fejlesztő programok kidolgozása, megvalósítása, helyismereti tartalmak hozzáférhetővé tétele a digitális írástudás jegyében” című európai uniós projekt a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézettel közösen valósul meg. Konzorciumi tagként a Jókai Mór Városi Könyvtár több mint 14 millió forint támogatásban részesült. 

Oldalak