Jelenlegi hely

Újabb bor-és pálinkalovaggal bővült a Somló és Környéke Borút Egyesület

Minden évben megszervezi hagyományos bálját a Somló és Környéke Borút Egyesület. A rendezvény természetesen nemcsak a kulináris élvezetekről szól, amelyekben egyébként előkelő helyen szerepel a somlói bor, hanem a bor- és pálinkalovagok beavató ceremóniájáról is. A bál ugyanis minden alkalommal avatással kezdődik, melyen az egyesület új tagjainak komoly „vizsgafeladatokat” kell végrehajtaniuk.

Alapvető fontosságú, hogy a somlói bort szeresse és népszerűsítse az avatandó borlovag, de még fontosabb, hogy borból és szódából megfelelő arányban, ízletes fröccsöt készítsen a bíráló bizottságnak. S ha ez sikerült, még nem ment át az újdonsült tag a rostán. Két pálinka közül ki kellett választania a törkölyt, ezt követően pedig két borminta közül a juhfarkot. Eszterhai Csaba jól vette az akadályokat, így méltán tehetett esküt és állhatott be a somlói borlovagok sorába.
A borosgazda érdeklődésünkre elmondta, nagy megtiszteltetés számára viselni ezt a címet, hiszen a somlói borról kizárólag szuperlatívuszokban tud beszélni. Különleges borról van szó – vallja – , mellyel először 35 évvel ezelőtt került kapcsolatba apósa révén. Akkor költöztek a Somló hegy közelébe, s jó néhány éve gazdálkodik is. Eszterhai Csaba hozzátette, örömmel viseli a címet és igyekszik a jövőben is megfelelni a borlovagrend elvárásainak.
A Somló és Környéke Borút Egyesület jelenleg mintegy 500 tagot számlál, akik mindannyian azt vállalták fel, hogy a Somlón termelt borokat népszerűsítik és természetesen fogyasztják. Az egyesület e tekintetben kiváló évet zárt – tudtuk meg Simon Jánostól, hiszen számos rendezvényen képviselték a somlait, és annak értékeit. Az egyesületi elnök hozzátette, több benyújtott pályázatuk sikeres volt, így elindíthatják például a Somló Borvidék tájegységi értéktárát, melynek célja a terület nemzeti értékeinek felkutatása és hungarikumok gyűjtése.