Jelenlegi hely

Több mint 4 millió forintot termelt az Egészségváros a pápai kórháznak

Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok és tanácsadás, családi programok, színpadi produkciók, közös torna, valamint érdekes előadások, beszélgetések várták az érdeklődőket a mai nap folyamán a Fő téren a Richter Egészségváros Program keretében.

Magyarország egyik legnagyobb gyógyszergyártó vállalatának országjáró rendezvénye „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” felhívással hatodik éve ösztönzi az embereket, hogy aktívan tegyenek egészségük megőrzése érdekében. A betegségmegelőzést és egészségmegőrzést zászlajára tűző program egyebek mellett prosztataszűrést, csontsűrűség-, koleszterinszint- és vérnyomásmérést, továbbá szív- és érrendszeri kockázatfelmérést, valamint bőrgyógyászati, nőgyógyászati, illetve urológiai szűréseket kínált ingyenesen a pápaiaknak. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényhez a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő is csatlakozott, a szűrővizsgálatokat a helyi egészségügyi intézmény szakemberei végzeték el.
A délelőtti megnyitón elsőként dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A városvezető a tegnapi alapkőletételre utalva úgy fogalmazott: mi, pápaiak érzelmileg is kötődünk a helyi kórházhoz, melynek most támogatásokat is gyűjthetünk egy értékes rendezvényen keresztül. Dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója elmondta, a mai világban különösen aktuális és fontos az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés, amikhez a mai programok nagyban hozzásegítenek minket.

Dr. Zalai Károly, a Richter Egészségváros Programot szervező gyógyszeripari cég főgyógyszerésze kiemelte, vállalatuk társadalmi felelősségvállalása két fontos alapon, az oktatáson és az egészségügyön nyugszik. – Ez a rendezvény prevenciós és tájékoztató feladatokat lát el. Az elmúlt hat évben a programmal 36 helyszínen jártunk, 92 ezernél is több szűrést végeztünk el, és több mint 160 millió forint adományt adtunk a kórházaknak – közölte dr. Zalai Károly.
A nap folyamán a szűrővizsgálatok mellett többféle családi programon, érdekes előadásokon, izgalmas beszélgetéseken is részt lehetett venni. Fellépett a Black Bunny Rock and Roll Club, a Rebel Lion Tánc-Sport Egyesület, valamint a Vadvirág Néptáncegyüttes. A Fő térre kilátogatók találkozhattak többek között Béres Alexandra fitness világbajnokkal és Rudolf Péter színművésszel is.
A szervező gyógyszergyártó cég kétmillió forint alapadományt ajánlott fel a pápai kórház számára a modern műtéti eljáráshoz használt laparoszkópos egységhez szükséges monitor, illetve operációs tartozékok beszerzéséhez. Az adományalapot a rendezvény résztvevői minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért kapott adománypontokkal növelhették, pontonként 300 forinttal. Végül a pápaiak 2.001.900 forintot gyűjtöttek össze a helyi egészségügyi intézménynek, ami így 4.001.900 forinttal lett gazdagabba a nap végére. Az adományt Beke Zsuzsa, a gyógyszergyártó vállalat PR- és kormányzati kapcsolatok vezetője nyújtotta át Vörös Ibolyának.