Jelenlegi hely

Tartalmasan, kevés érdeklődővel zajlott a közmeghallgatás

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program első körében nyertes pályázatokról szólt az önkormányzat idei közmeghallgatása. A közmeghallgatás a helyi demokrácia egyik eszköze - tulajdonképpen egy képviselő-testületi ülés -, melynek a város mindig olyan témát választ, ami hosszú távon meghatározza a helyi közösség életét. Nem véletlen tehát, hogy az idei a TOP pályázatok megismertetésére és az ezzel kapcsolatos véleménycserére épült, hiszen 6,7 milliárd forint fejlesztési forrás áll a város rendelkezésére. 


Az sem volt véletlen, hogy a rendezvényt külső helyszínen, a JMSZK színháztermében tartották, hiszen nagy létszámú érdeklődőt várt rá a városvezetés. A programon végül száz-húszan vettek részt csütörtök este.

Száz-húsz résztvevővel zajlott a közmeghallgatás

Nagy Zsolt a Tókertből érkezett, úgy fogalmazott, érdekli, hogy milyen fejlesztések valósulnak meg a jövőben, és szeretne minél többet megtudni róluk. Ugyanakkor az eddig megismertek alapján néhány észrevételt is szeretne megfogalmazni, ami előbbre viheti a projektek sikerét.
-Az elképzeléseket jónak tartom, a kérdés az, hogy ezekből mi fog megvalósulni és az elkészült beruházásokat hogyan fogadja majd a nagyközönség – mondta. Hozzátette, meglátása szerint fontosak az ilyen rendezvények, mert első kézből kaphatnak információt a lakosok az elgondolásokról és mivel még a tervezés előtt állnak a projektek, biztosan akadnak jó ötletek, amiket még be lehet építeni a fejlesztésekbe. 

Nagy Zsolt a kiállított dokumentumokat is megtekintette

A témához kapcsolódóan kiállítás rendeztek a nyertes pályázatok eddigi dokumentumaiból és egy film is bemutatta az egyes projektek megvalósítására fordítható források nagyságát és tartalmát. Áldozó Tamás polgármester bevezetőjében elmondta, a 2014-2020-as programozási időszakban Magyarország 10 ezer milliárd forint felett rendelkezhet, ezt a pénzt az Európai Uniós tagságunk következtében a felzárkóztatásra kaptuk. A magyar kormány 10 operatív program keretében kínálja fel fejlesztésre ezt az összeget, ebből az egyik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program. A TOP-ban különböző prioritásokat határoztak meg, ezek alapján születtek meg a pályázati felhívások, melyeken Pápa városa sikeresen szerepelt és 10 nyertes pályázatával 6 milliárd 766 millió forint fejlesztési forráshoz jutott. A városvezető hangsúlyozta, a pályázati kiírások pontosan meghatározták, hogy milyen fejlesztési területekre lehet pályázni, így arról, hogy miért nem más fejlesztési célok valósulnak meg, nincs értelme beszélni. Az elnyert projektek előrehaladásáról is szólt, kiemelve, hogy a legtöbb esetben a tervező kiválasztásánál tartanak, ami azt jelenti, hogy a pályázati anyagban megfogalmazott fejlesztési célok magvalósításának konkrét tervei ezután készülnek el, és a város szeretné, ha lakossági ötletek, javaslatok is beépülhetnének az egyes projektekbe. Ezeknek a megismerésére szervezték a közmeghallgatást.

A polgármester tájékoztatóját követte a véleménycsere

A bevezető tájékoztató után a jelenlévők mondták el javaslataikat, ötleteiket. A felszólalások között sok nem a projektekhez kapcsolódott, hanem egyéni ügyeket hozott fel, vagy akut problémákat ismertetett. Így például felvetődött a Rohonci utcai fakivágás szükségessége és a járdaépítés kérdése, a Várkertfürdőből elfolyó termálvíz hasznosításának lehetősége, régi Fő téri épületek állagának megóvása, a Spartacus pálya lezárása, de még az Esterházy-kastély kapujának helyreállítása is, sőt az egyik lakó azt kérdezte a polgármestertől, miért kell helyi adót fizetni, ha ennyi pénz van fejlesztésre, mire fordítja a város a beszedett adókat.

A hozzászólások egy része nem a projektekhez kapcsolódott, a polgármester ezekre is válaszolt

A fejlesztésekkel kapcsolatban is érkeztek kérdések és javaslatok. Nagy Zsolt például arra figyelmeztetett, hogy a meglévő és újonnan épülő kerékpárutak csatlakozását mindenképpen biztosítani kell, hiszen így lesznek azok jól használhatók. Egy másik jelenlévő a Zöld város projekt kapcsán arról érdeklődött, hogy a Várkertben lévő épületnek mi lesz a sorsa, és része-e a beruházásnak a támfal helyreállítása, de szóba került a Bakonyér rehabilitációja, a csapadékvíz elvezetése is, a Schwenczel réti tervekkel kapcsolatban pedig Vízi Csaba azt állapította meg, hogy a tervezett záportározó-látványtavat rossz helyre tervezik és nem tudja majd betölteni a funkcióját, a városnak pedig nem lesz kapacitása ennyi zöldterületet rendben tartani.
A polgármester valamennyi kérdésre válaszolt a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján és reagált azokra a felvetésekre is, melyek nem a projektekhez kapcsolódtak.

A jelenlévők több javaslatot is megfogalmaztak

A közmeghallgatást követően hírportálunknak a résztvevők számáról úgy fogalmazott, ennyi városlakó fogadta el az önkormányzat meghívását.

-Tudjuk majd emlékeztetetni azokat, akik később állnak elő véleményükkel, hogy lett volna rá fórum, hogy ezt időben megtegyék. Szokták mondani, a vásár után minden paraszt okos, mi azt szerettük volna, ha már a vásár előtt jó esélyekkel indulunk egy jó üzlet megkötésére. Örülök annak, hogy eljöttek ennyien, és ennyien elmondták a véleményüket. Meggyőződésem, hogy indításnak ez kiváló volt és a következő hónapok kisebb lakossági beszélgetésein megnyugtató választ is tudunk adni az itt felvetett problémákra.

Áldozó Tamás sikeresnek értékelte a közmeghallgatást 

Hozzátette, a projektekkel kapcsolatban elhangzott vélemények között sokból érezte az érdeklődést és azt a szándékot, hogy jó lenne jól megoldani ezeket a fejlesztéseket, ha már ekkora lehetőség előtt áll a város.
-Minden ilyen állampolgári észrevételt érdemes megfontolni, és érdemes felkínálni a hozzászólónak azt is, hogy a jövőben is tartsuk a kapcsolatot és be tudjuk mutatni, hogy az ő felvetésére vagy annak ellenében a szakemberek milyen megoldást javasolnak.

Erre egyébként számos lehetőség lesz még a következő években, hiszen a városvezetés több kisebb lakossági rendezvény megtartását tervezi minden egyes projekttel kapcsolatban, így a mostani első véleménycsere után sok alkalom lesz még a személyes egyeztetésekre.