Jelenlegi hely

Táncszínházi előadás az ifjúsági bérletben

A 2013/2014-es Tarczy ifjúsági bérlet első előadását tekinthették meg kedd este a diákok a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. Ezúttal a Bekecs Táncegyüttes hozta el lendületes táncszínházi produkcióját, a Csongor és Tündét. A néptáncegyüttes a pápaiaknak ismerős lehet, hiszen tavaly augusztusban már felléptek városunkban. Az együttes 2007-ben alakult. Nagy hangsúlyt fektetnek a helyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszik színpadra.

 A  műsorszámok az erdélyi folklórról nyújtanak korhű életképet. A táncok anyagát tiszta forrásból merítik, előtérbe helyezve az adatközlőket és az archív felvételeket, ugyanezt az elvet követve a zene, valamint a viseletek terén is. A csoport Erdély számos területén bemutatkozott már, de Magyarországon is népszerűek.  A nyárádszeredaiak ezúttal a néptánc nyelvezetét gondolták tovább, s nyitottak a kortárs-kontakt elemek felé és sajátságosan építették be a színpadi szöveget az előadás formanyelvébe.
Török Viola a darab rendezője elmondta, a boldogságkeresés témáját dolgozták fel a kortárs tánc elemeinek segítségével.
- A Csongor és Tünde egyáltalán nem könnyű, filozofikus mű. A történetet nem csak eljátsszuk, az előadás során „elmeséljük”, hogy miért van szükség a boldogságra, a barátokra, a szerelemre. A diákokat ezek a kérdések foglalkoztatják, ez náluk szinte mindennapos „probléma”. A Csongor és Tünde témája a boldogságkeresés az útvesztők sötétjében és a célravezető út belső sugallatra történő megtalálása a szerelem ereje által. Ez az a megtartó erő, amely harmóniát és rendet teremt, közösséget, hagyományt alkot és éltet tovább. A népi kultúra több száz évig megtartotta a népet, s mostanság reneszánszát éli. A legtöbb értéket, a közösségi érzést a néptáncban találják meg a fiatalok, valamint a párjukat is ezen kívül. 
A darab rendezőjétől megtudtuk még, hogy tegnap a testvérvárosukban, Móron is felléptek, ma pedig a Hagyományok Házában adják elő a darabot.
 
Az előadás mai szempontok alapján értelmezi Vörösmarty Mihály filozófiai gondolatait és önmagunk keresését az erdélyi népi kultúra gazdag szellemi közegében, ami a pápai diákoknak nagyon tetszett, vastapssal jutalmazták a látottakat.
A Tarczy-bérlet következő előadása Ady/Petőfi lesz a Nézőművészeti Kft. reprezentálásában.