Jelenlegi hely

Színessé varázsolták a repülőtér betonját

A pápai katonák és családjaik együtt ünnepelték az alakulat fennállásának tizenötödik évfordulóját július 9-én, szombaton. A jó hangulatú rendezvényen az MH Pápa Bázisrepülőtéren dolgozók közvetlen hozzátartozói vehettek részt, így több százan tölthettek együtt egy kellemes napot a repülőtéren. A gondos szervezők a születésnap megünnepléséhez méltó és a családoknak kellemes kikapcsolódást nyújtó programokkal örvendeztették meg a látogatókat.

Ritka pillanat még egy családtag számára is, amikor a repülőbázis szigorúan őrzött területére léphet. Köszönhetően a körültekintő szervezésnek az érdeklődők nyomát sem tapasztalhatták a megszokott, feszítettebb munkatempónak, a határvédelmi feladatok miatt megsokasodott teendőknek és a hétköznapokat jellemző nyüzsgésnek; ez a nap most róluk szólt. A rövid ünnepség egy különleges zászlófelvonással indult: Tizenöt évvel ezelőtt emelkedett először a magasba az MH Pápa Bázisrepülőtér zászlaja, amit ezúttal is az ugyanazokból a tagokból álló kíséret vont fel. A köszöntőbeszédek után a hangár előtti betont gyermekek vették birtokba, akik színes krétákkal hamar mesevilággá változtatták a máskor helikopterek és repülők által használt gurulóutat - jelezve - hogy a parancsnokságot erre a napra átvették. Miközben a színpadon színvonalas műsorok szórakoztatták a jelenlévőket, bárki beülhetett a kiállítási célra felújított legendás Mi-24-es helikopterbe, kipróbálhatta magát az akadálypályán, felülhetett a „trükkös” biciklikre, célba lőhetett, vagy meghódíthatta az ugrálóvárat. A színes programokat rövid időre a Kecskemétről gyakorló riasztásra felszálló Gripenek szakították meg, akik a levegőből köszöntötték az alakulatot és a vendégeket.

Amíg a kicsik önfeledt játékba merültek, az egykori és jelenlegi pápai katonák együtt elevenítették fel a dicső múltat és megvitatták a repülőtér ambiciózus fejlesztési terveit.
-A tizenöt évvel ezelőtti megalakuláskor kevesen hittek volna abban, hogy a pápai bázis újra virágzó, és egyedülállóan korszerű repülőtér lesz. Napjaink feladatai minden katonacsaládtól kiemelkedő hozzáállást kívánnak meg, ezen a napon talán ki tudjuk fejezni hálánkat. A határvédelmi feladatok többhetes távollétet, és sűrűbb itthoni szolgálatot jelentenek, ehhez elengedhetetlen a biztos és támogató családi háttér. Ma is különös figyelmet fektettünk arra, hogy a határon szolgálatot teljesítő katonáink szerettei is velünk lehessenek. Elmondhatjuk, hogy a katonák mellett a családok is helytállnak, ezért köszönet illeti őket. Ezen felül a családi nap remek alkalom arra, hogy visszanézzünk egy kicsit a múltba és a megfelelő tanulságok levonása után előre tekintsünk. Továbbra is számos nemzetközi gyakorlat és folyamatos fejlesztés helyszíne lesz Pápa, ezek mellett a SAC program kiszolgálása kiemelt feladatunk. Mi pápai katonák azon vagyunk, hogy minden ránk bízott feladatot a lehető legmagasabb szinten hajtsunk végre és repülőterünket a térség meghatározó légikikötőjévé fejlesszük. - mondta Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka. A délutánba nyúló eseményről kicsik és nagyok is élményekkel gazdagodva távoztak, bízva abban, hogy még sokszor vehetnek részt hasonló rendezvényen.