Jelenlegi hely

Színes kavalkád a Fő téren

Már a kora délutáni órákban benépesedett a hangulatos barokk Fő tér, nemcsak a városlakókkal, hanem óriásbábosokkal, gólyalábas artistákkal és vásári zenészekkel. A Fő téri forgatag keretein belül a három nap során a vidám játékok mellett a kézművesek kirakodó vására és természetesen az ízek utcája is várja az érdeklődőket.  
A nyári időnek köszönhetően a gyerekek a szökőkutak kellemes vízsugarait élvezték, míg a felnőttek inkább az árnyas napernyők alatt beszélgettek, iszogattak, fagyiztak vagy egyszerűen csak üldögéltek, s élvezték a megújult tér adta tágas pihenőhelyeket.Gulliver játszóterén klasszikus játékok, természetesen óriás méretben várták a járókelőket. Voltak, akik sakkoztak, dominóztak, twisteltek vagy éppen jengáztak és amőbáztak. A program nemcsak a gyerekeknek volt kiváló kikapcsolódás, hanem a felnőttek is kitűnően szórakoztak. 
Pápán először jártak a vásári óriásbábosok, akik vidám műsorral kedveskedtek a gyerekeknek. 
- A Vagabanda Társulat Miskolcról érkezett a Játékfesztiválra, az Aranyszájú Trombitással, a gólyával, Szerváccal, a hosszúra nőtt zsonglőrrel, Janóval, a barnamackóval és Táltossal, a lóval. A vásári komédiát a pápai gyerekek és a felnőttek is egyaránt kedvelték és jól szórakoztak a műsoron. Az óriásokkal az ország különböző tájain össze lehet futni, főként fesztiválokon – tájékoztatta hírportálunkat Varga Gábor, a társulat egyik tagja.
Szervác, a hosszúra nőtt zsonglőr, kérdésünkre elmondta, nagyon jó onnan fentről a kilátás. Szervác még csak május óta tagja a társulatnak, de már előtte sok-sok évig gyakorolt gólyalábazni. 
Szombaton, vagyis június 15-én első alkalommal hirdették meg a szülinaposok találkozóját, vagyis, akinek e napon van a szülinapja és jelentkezett a szervezőknél, sorsoláson vehetett részt, melyen különböző cégek ajándék csomagjait nyerhették meg. Tíz szerencsés ünnepeltet (Mező Zsófi, Dávid Eszter, Szabó János Róbertné, Polauf Gergő, Bali Attila, Horváth Richárd, Győri Edit, Varga Bernadett, Császár Miksa, Horváth Tamásné) köszöntöttek a születésnapján. 
A programok ezzel még nem értek véget, holnap 14 órától ismét várnak minden érdeklődőt a Fő téri forgatag.