Oldalak melyek tartalmazzák a kifejezést:

Pápai városközpont funkcióbővítő rehabilitációja

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A BELVÁROS REHABILITÁCIÓS MUNKÁLATAIRÓL

A tervek szerint 2013 júniusában fejeződik be a „Pápa városközpont funkcióbővítő rehabilitációja” című, európai uniós támogatással megvalósuló projekt. A beruházásra 2008-ban adott be pályázatot Pápa Város Önkormányzata, a Támogatási Szerződés aláírása 2010 októberében történt meg. A projekt három elemből áll: a Fő utca 5-7-9. számú épületegyüttes (régi Városháza) épületének rekonstrukciója, a mozi épülethomlokzatának és előterének felújítása és a Fő tér rehabilitációja. Előbbi két projektelem elkészült, a Fő tér rehabilitációja pedig újabb mérföldkőhöz érkezett. A projekt kedvezményezettje és a kivitelező cég ma délelőtt sajtótájékoztatón számolt be a fejlesztés jelenlegi állásáról.

Pápa Város Önkormányzata a fejlesztéshez egymilliárd-háromszázkilencvenkétezer forint támogatást nyert el, a projekt összköltségvetése meghaladja az egymilliárd-kilencszázkilencmillió forintot. A régi Városháza épület teljes megújításának, valamint a mozi épületének külső homlokzati felújításának és az előcsarnok rekonstrukciójának munkálatai már befejeződtek, jelenleg a Fő téren zajlik még építkezés. A Fő téren folyó építési munkák tervezett összköltségvetése egymilliárd-háromszáznegyvenmillió forintot tesz ki, ebből újul meg a közel 16.000 m2-es terület. A Fő tér rehabilitációja magába foglalja a terület közműhálózatának rekonstrukcióját, a térvilágítás kiépítését, a belvárosi térfigyelő rendszer bővítését, a közterületi burkolatok teljes körű rekonstrukcióját, szökőkutak építését, a zöldterületek rekonstrukcióját és az utcabútorokat, berendezéseket.

A kivitelezési munkák a régészeti feltárásokat követően 2011-ben kezdődtek meg a téren, a meglévő, cserére szoruló közművek átépítésével, kiváltásával és új közművek építésével. A rekonstrukció során 771 m szennyvízcsatorna, 1504 m csapadékvíz csatorna, 1323 m ivóvízvezeték, 2200 m elektromos vezeték készült el. A burkolatépítés 2012 májusában indult a Plébániasoron, majd a templom nyugati oldalán folytatódott ez év nyarától. A Fő tér burkolata természetes anyagból, 8-10-12 cm vastag lángolt gránit kövekből készül. A kövek vastagsága a forgalmi terheléstől függően változó. A térburkolat építésével egyidejűleg a tér zöldfelületeinek kialakítása is megtörtént.

2012. december elejére elkészült a templom nyugati oldalának burkolása a Korvin utcai kereszteződéstől, a tér nyugati oldalán futó járda, a Korvin utca meghosszabításaként kialakított útpálya, a templom mögötti terület burkolása, valamint a Szent István út és a Gróf út találkozásánál az új útpálya jelentős része.

A téren összesen 13.200 m2 területet fed majd gránit kőburkolat, ebből 5800 m2 már elkészült. A megújuló Fő tér zöldfelületeinek nagysága közel 2700 m2, melyből 2000 m2-t már kialakítottak az építők.

A templom előtti területen nagyrészt megtörtént a régészeti feltárások területének visszatöltése, a kivitelező ezen a területen folytatja a munkát a jégpálya szerkezetének és közművezetékeinek kiépítésével.

A sajtótájékoztatón dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a sajtó munkatársait, kiemelve a projekt jelentőségét a városban élők és a Pápára érkező vendégek szempontjából. Németh Tamás projektmenedzser az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés főbb elemeit és számadatait foglalta össze tájékoztatójában, majd Vörös László, a Fő tér rehabilitációs munkálatait végző Boroszlán Zrt. vezérigazgatója összegezte az eddig elkészült munkálatokat és a beruházás folytatásának elemeit.

Loading...
Ez a honlap sütiket (cookie) használ: Testreszabás - Sütik (cookie) kezelése. A sütik elfogadása kényelmesebbé teheti a böngészést. A weboldalunk további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatkezelés
Ez a honlap sütiket (cookie) használ: Testreszabás - Sütik (cookie) kezelése. A sütik elfogadása kényelmesebbé teheti a böngészést. A weboldalunk további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatkezelés