Jelenlegi hely

Pályázati pénzt nyert a város a Hetedik utcai járda felújítására

Megszületett a kormánydöntés az önkormányzat által benyújtott pályázatról, melyből a Hetedik utcai járda felújításának egy részét finanszírozzák – mondta el tegnap Áldozó Tamás polgármester a Kmetty utcai járdaépítés megkezdése kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Mint arról már többször is szólt, a város támogatási forrásra pályázott a beruházás finanszírozására, hiszen igyekeznek kihasználni azokat a pályázati lehetőségeket, melyekből a fejlesztések megvalósíthatók, így nem a városi büdzséből kell biztosítani a költségeket.

A Hetedik utcai járdafelújítási munkákra benyújtott pályázat pozitív elbírálást nyert, 14. 999.988 forintot kap a város a projekt végrehajtásához.
-Ezt az összeget saját forrásból 22 millió forinttal kell kiegészítenünk, így már az idén megkezdődhet a munka abban az utcában is – közölte, hozzátéve, szeretnék még az idén be is fejezni a beruházást, ám tudomásul kell venni, hogy a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően kezdődhet csak meg a kivitelezés, tehát a munkák tényleges megkezdéséig még várni kell.
A polgármester kiemelte, a Hetedik utcai járdaépítés felülmúl minden eddigi ilyen munkát, hiszen a járda a két oldalon közel másfél kilométer hosszú.
-Ebben az utcában csak elvétve van használható járdaszakasz, így mondhatjuk, hogy kevés helyen indokoltabb a járdaépítés, mint itt. A Hetedik utca a Tókert egyik leghosszabb, forgalmas utcája – tette hozzá.

A városvezető azt is elmondta, a jelenleg zajló munkálatok – és a Hetedik utcai - mellett további utcákban is megújulnak a járdák. A koncepció szerint nem egy-egy utcát újítanak fel, hanem a városrészeken összefüggő területeken tervezik a munkát. A Tókertben a Fiumei utca járdáját végig megújítják, az Erzsébetvárosban a Terv utcához kötődő Galamb, Páva és Rét utca irányában folytatódik az építkezés, az Alsóvárosban és a Belvárosban pedig jövőre a Széchenyi, Batthyány és Zimmermann utca felé terveznek járdafelújítást. Az idei esztendőben megkezdődhet a Kéttornyúlaki járda megújítása is, ahol a közút kezelőjével együttműködve történhet majd a kivitelezés.

Az Eszterházy Ferenc Terv keretében zajló, folyamatban lévő beruházásokhoz az önkormányzat már korábban biztosította a forrásokat, a következőkhöz pedig a szeptemberi képviselő-testületi ülésen döntenek a fedezetről - tudtuk meg Áldozó Tamástól.