Jelenlegi hely

Nyílt napot szervezett a Hagyományok Hegye

Nemrég a Hegy Napján ismerkedhettek az érdeklődők az Öreghegyben kiépített történelmi, néprajzi és természeti központtal, most pedig nyílt nappal mutatkozott be a Hagyományok Hegye.

Az izgalmas kikapcsolódási lehetőségeket kínáló létesítmény ezúttal nem a baráti és társegyesületek részvételével bonyolította le programját, hanem egy szűk szeletet igyekezett megmutatni mindabból, amit a Hagyományok Hegye Egyesület végez, s véghez vitt az utóbbi néhány évben.

Az első nyílt napot azzal a céllal szervezték meg ma délután, hogy az év során minél több alkalommal és minél szélesebb körben ismertessék meg a Hagyományok Hegye nyújtotta lehetőségeket és adottságokat az érdeklődőkkel. A történelem arra kötelezi a Hagyományok Hegye Egyesület tagjait, hogy méltó emléket állítsanak eleinknek. Ez meg is történt, a hegy oldalában kopjafa őrzi a korábban bizonyított történelmi gyökereket, a területen ugyanis 1962-ben avar sírokat tártak fel. Ezen történelmi tények, valamint a természet és a néprajz hármas egysége jelenik meg a Hagyományok Hegye rendezvényein.

A nyílt napon több helyszínen várta program, bemutató vagy éppen foglalkozás a látogatókat. Folyamatosan épül és gazdagodik a Természet ösvénye, melyen végighaladva ma már több mint 100 növény-és állatfajjal, valamint azok ismertetőivel találkozhatunk. Tavasztól késő őszig áll a jurta, melyben kiállítás mutatja be az avar harcosok fegyvereit, életmódját, viseletét és hétköznapi, használati tárgyait. Az érdeklődők kipróbálhatták az íjak használatát, részt vehettek az avar hétpróbán, bepillantást nyerhettek a pásztorok mindennapjaiba és megtekinthették a Kassai Lovasíjász Iskola csapatának edzését.

A Hagyományok Hegye Egyesület tovább ténykedik a történelmi, néprajzi és természeti központ fejlesztésén. Az év hátralévő részében kisebb programokat szerveznek és iskolai, illetve felnőtt csoportokat is fogadnak a Hagyományok Hegye bemutatása céljából.