Jelenlegi hely

Megyei kulturális programot szervez a PCNÖ

A Pápai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat ma délután tartotta soron következő ülését. 
Az önkormányzat pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrás Kezelőhöz, hiszen egy megyei kulturális programot szerveznének augusztus 12-én lesz a Rigó lakótelepen. Az egész napos rendezvényen cigány ételeket főznének, valamint a holokausztról is megemlékeznének. 



Markos Róbertné elnök vezette az ülést
Markos Róbertné elnök elmondta, a gyerekek a játszóházban különböző cigány jelképeket készítenének, többek között cigány zászlót. A Csillagház mögött egy színpadot állítanának fel, ahol különböző cigány csoportok lépnének fel. A programon a megyei cigány önkormányzat tagjai is részt vennének, akik segítenének a lebonyolításban is. Egy kiállítással szeretnék bemutatni a cigány kézműves termékeket is. A rendezvényre 700.000 Ft támogatást kér a pápai cigány önkormányzat, melyre a héten kell benyújtani az igényt. 
Vegyes ügyek keretében elfogadták az együttműködési megállapodásukat a nemesszalóki, a devecseri, a városlődi, a kupi, a szentgáli, a vanyolai és a noszlopi cigány önkormányzattal, valamint az ESZI-vel, hogy a Csillagházat használhatják rendezvények lebonyolítására. A környék cigány önkormányzatai segítik a pápai önkormányzatot a megyei rendezvény lebonyolításában.
Az ülésen szó esett még a május 23-ai gyermeknapról, amelyen a résztvevők focizhatnának. Terveik között szerepel, hogy az egyik ismert közösségi oldalon regisztrálnának, ahol a többi megyei képviselővel könnyebben kommunikálnának, s a pályázati lehetőségekről is tudnák egymást értesíteni. 
A testület a gyűlés végén a negyedéves beszámoló kapcsán elmondta, az idei évben eddig hat pályázatot nyújtottak be, táborra, zarándokutakra, holokauszt kirándulásra és egy színházi előadásra. Ebben az évben egyetlen programjuk valósult meg, húsvéti játszóházat szerveztek nagy sikerrel.