Jelenlegi hely

Közterületi kamerák a Fő téren

Hét új közterületi kamera vigyáz a Fő tér rendjére. A legújabb technológiát képviselő négy úgynevezett dome és három fix állású vagyonvédelmi berendezést már felszerelték a tér új kandelábereire. Vörös László, a kivitelező cég vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a kamerarendszer tervezésekor és felszerelésekor egyeztettek a rendőrséggel és a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakították ki a rendszert, mellyel a Fő tér teljes területe belátható és melynek képei a rendőrséghez futnak be.Varga Balázs, a Pápai Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese megkeresésünkre úgy nyilatkozott, messzemenőkig támogatták a városvezetés azon elképzelését, hogy a megújuló tér közbiztonságát kamerarendszer is erősítse, hiszen ez olcsóbb, mint az élő rendőri erő biztosítása, a felvételeket pedig több területen is tudják hasznosítani.
-A bűncselekmények jelentős része közterületen történik, illetve a bűncselekmény elkövetője szinte minden esetben közterület vagy közút igénybe vételével érkezik a helyszínre, így a kamerarendszer lehetőséget ad a bűncselekmény azonnali észlelésére így a tettes elfogására, vagy az utólag felfedezett bűncselekmények körülményeinek vizsgálatára. Ezáltal pedig fontos szerepe van a megelőzésben, a bűncselekmények visszaszorításában. Ugyanakkor alkalmas a forgalmi rend figyelésére, a rendőri beavatkozást igénylő forgalmi helyzetek észlelésére és megszűntetésére is – mondta. Emellett a kamerák felvételeit a szabálysértések, így kisebb értékű közterületi rongálások, lopások és közlekedési balesetek utólagos bizonyítására használhatják és ellenőrizhetik vele a rendőri intézkedéseket, ami szakmai és intézkedéstaktikai célokat is szolgál. 
A szakemberek szerint a Fő téri kamerarendszer közvetetten a város egész területének közbiztonságára kihat.