Jelenlegi hely

Kigyúltak az ünnepre hangoló fények a városban, megkezdődött az adventi programsorozat

Ma délután bekapcsolták a Kossuth utcai fényfüzéreket, ünnepi fénybe borult a város karácsonyfája a Fő téren és megkezdődött a Gyertyafényes Advent négy hétvégén át tartó programsorozata az Esterházy-kastély udvarán.
 

A korábbi években a Fő téren tartott rendezvény új helyszíne meghitt környezetet biztosít az ünnepre hangolódáshoz, a gyönyörűen felújított, méltóságteljes kastélyépület törtfehér homlokzatán visszatükröződnek a színpad és a faházak díszkivilágításának fényei, a forralt bor és a forró csoki illata kóstolásra csábít, a fedett színpadon előadott produkciók ünnepváró hangulatot keltenek, a kézművesek portékái pedig már az ajándékozás örömét vetítik előre.
 
A színpadi programok sorát ma délután a Pápai Nyugdíjas Egyesület művészeti csoportjainak fellépése indította. A szépkorúak karácsonyi dalokat, kórusműveket hoztak az alkalomra, ezt egészítették ki a várakozás idejének hangulatát idéző versekkel. Őket az Egyházaskeszői Néptánccsoport és a Tánc-Lánc AMI Palánta néptánccsoportja követte a színpadon, majd pedig a Pápai Musical Stúdió fellépése várta az érdeklődőket.
A faházakban helyi és környékbeli kézművesek kínálták egyedi készítésű portékáikat, melyek között ékszerek, karácsonyi lakásdíszek éppúgy megtalálhatók, mint a kedves ajándéktárgyak.
 
A hideg ellen forralt borral és meleg teával, illetve forró csokival várták az árusok a rendezvényre kilátogatókat, de kapható volt kiváló minőségű pálinka és gyümölcsbor is, mellé pedig kürtőskalács és karácsonyi sütemények szerepeltek a kínálatban.
Advent első hétvégéjének ünnepre hangoló programja holnap és vasárnap is folytatódik, a színpadi műsorok 16 óra 30 perckor kezdődnek, ekkor nyitnak az árusok is, az Esterházy-kastélyban pedig 16 órától ajándékkészítő játszóház várja a családokat. A város adventi koszorúján az első gyertyát vasárnap 19 órakor gyújtja meg dr. Mail József apát, plébános és ekkor szenteli fel a betlehemet is.