Jelenlegi hely

A kettős mérce nem lehet más mint hamis - Megemlékezés a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján

A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést szombaton délután a Pálos téren, a Sulyok Dezső szobornál. 
Dr. Nagy Szabolcs főlevéltáros, történész emlékbeszédében elmondta, 17 évvel ezelőtt fogadta el az akkori, jobboldali többségű országgyűlés azt a határozatot, mely kimondta, hogy február 25-e a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja. A nap szimbolikus jelentőségű – Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon hurcolták el a szovjetek; ezután nyolc évet töltött fogságban. 


Dr. Nagy Szabolcs emlékeztetett arra, számtalan honfitársunk esett áldozatul a kommunista rendszernek itthon és a Szovjetunióban is. A koncepciós perekben halálra ítéltek, az ÁVO, majd az ÁVH börtöneiben halálra kínzott emberek, a Recsken és a többi kényszermunka-táborban halálra dolgoztatott honfitársaink mellett a szovjet Gulag szigetcsoport, az NKVD börtönei is bőven szedtek magyar áldozatokat. 
Az emlékbeszédben elhangzott, a kommunizmus nemzetközi története még több áldozatot követelt. Jellemző azonban, hogy az ezeket összegyűjtő mű, a bő két évtizeddel ezelőtt megjelent „A kommunizmus fekete könyve” című összegzés rögtön a támadások kereszttüzébe került. Nagy Szabolcs úgy fogalmazott, kettős mérce figyelhető meg a világban. A két szalonképtelen, embertelen embertípus, a szélsőbal- és a szélsőjobboldali diktatúra közül az előbbit, a kommunizmust sokan mentegetik. Egyes körökben sikk Che Guevara pólóban járni, a számtalan ember haláláért felelős Fidel Castrót a világ vezető demokráciáinak prominensei búcsúztatták meleg szavakkal. A magyar közéletben is jelen van a kommunizmus bűneit relativizálni kívánó irányzat. Pedig mi itt, a nyugattal szemben többször is megtapasztalhattuk, hogy a diktatúra szükségszerűen kegyetlen és véres, a zászlók színétől függetlenül. 


Dr. Nagy Szabolcs hangsúlyozta, a diktatúra szükségszerűen kegyetlen és véres

A főlevéltáros emlékeztetett, hogy a baloldali diktatúrák hazánkban a második világháborút követően szedték a legtöbb áldozatot, de a baloldali terror nem ekkor tombolt először az országban. Arra, hogy mint minden diktatúra, úgy a baloldali diktatúra szükségszerű velejárója is az erőszak, Magyarországon először a Tanácsköztársaság szolgáltatott példát, több száz ember életét követelve. Nagy Szabolcs pápai eseményekre emlékezve elmondta, a térségben már hat nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt megtörtént az első terrorcselekmény. Ismeretlen, katonaruhás fegyveresek a Katolikus körben összegyűlt tömegre valóságos sortüzet zúdítottak. Amikor a jelenlévő katolikus káplán egy haldokló sebesültet próbált ellátni a betegek szentségével, az egyik támadó ráförmedt: „Itt pedig nem butítjuk a népet!” A támadásnak több halálos áldozata is volt, az elkövetők gyáván elbújtak a felelősségre vonás elől, később már nem lehetett megállapítani személyazonosságukat, a szálak örökre elvarratlanok maradtak. A pápai vörösök vidéken is rendszeresen megjelentek, a legsúlyosabb atrocitások Devecserben történtek. A Tanácsköztársaság történetének kegyetlen fintora, hogy Pápán és környékén az áldozatok jelentős része nem is a kommün fennállása alatt gyilkoltatott meg. Kun Béláék már régen nem voltak az országban, amikor a pápai kommunisták még mindig nyeregben érezve magukat, a korán fellélegző lakosságot tizedelték: augusztus 2-án fegyvertelen felsővárosi polgárokra lőttek, másnap a homokbödögei kocsmát vették tűz alá, harmadnap a lovászpatonai plébánost támadták meg. Mindezen támadásoknak a sebesültek mellett három halálos áldozata is volt. 
A Tanácsköztársaság időszakát követően elszabadultak az indulatok, a vörös terrort fehér terror követte, mely minden jogalapot nélkülözött, embertelen lett volna akkor is, ha csak a bűnösöket éri, de ártatlanokra is lesújtott. Ezt kihasználva a Tanácsköztársaság szellemi örökösei, a Rákosi- és Kádár-rendszer korifeusai megpróbálták átmosni az emberek emlékezetét, mártírokat faragva a gyilkosokból is. Így volt ez Pápán is, ahol utcák, terek, intézmények őrizték a 133 nap nagy alakjainak nevét, kultuszt teremtettek a devecseri mártíroknak. Amikor a rendszerváltozás idején elkezdődött a táblák lecserélése, sokan próbáltak bűn és bűn között különbséget tenni, mentegetni a pápai kommün szereplőit. 


A megemlékezést a Pálos téren tartották

Dr. Nagy Szabolcs így fogalmazott: „Ha van történelmi tanulsága a Tanácsköztársaságnak, akkor az az, hogy a kettős mérce nem lehet más, mint hamis. Nincs jó vagy rossz cél érdekében létrejött önkényuralom, csak önkényuralom van. És az nem a személyek – például Rákosi – miatt válik embertelenné, hanem szükségszerűen, önmagából fakadóan. A „Ne ölj!” tilalma nem az ÁVO eljárásai során szegetett meg először: 1919 teremtette meg a precedenst, mely alapján a terror végigsöpört a múlt századunkon. Ma a legtöbb jelentős párt nyilatkozatot adott ki a kommunizmus áldozataira emlékezve. Mindaddig azonban, amíg elfogadott bármelyik bűnössel kapcsolatos szerecsenmosdatás, a butikban árult Che Guevarás, sarló-kalapácsos póló, ez a nemzeti konszenzus álságosnak tűnik.”
A szónok végül hangsúlyozta, éppen azért fontos évről évre megemlékeznünk az áldozatokról, hogy ez a konszenzus ne csak felszíni, hanem minden magyar előtt természetszerű legyen. Nehogy célt érhessenek azok a hangok, melyek óvatosságunkat elaltatva szeretnék saját ideológiájukról eltüntetni az embertelen cselekedetek által rásütött bélyeget.
A résztvevők a beszédet követően elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit Sulyok Dezső szobránál, majd a Márton István utcában Katona István emléktáblájánál.