Jelenlegi hely

Folklór program a Fő téren

Pápai Folklór Forgatag címmel az államalapítás alkalmából szervezett programot a Fő térre a Tánc-Lánc Alapítvány a Pápa városközpont funkcióbővítő rehabilitációja című európai uniós projekt keretében. A rendezvény a hűvös, szeles időjárás ellenére is sok érdeklődőt vonzott. A pápai közönség számára már nem újkeletű a program, hiszen hétről hétre benépesül a tér szombaton, s más és más egyesületek, csoportok színesítik a nyári hétvégéket. Ma délután a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolájának csoportjai, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Vadvirág néptáncegyüttese és az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sindő népzenekara léptek színpadra.  

Müller Anita, a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolájának vezetője érdeklődésünkre elmondta, nagy öröm számukra, hogy a megújuló Fő téren léphettek fel az államalapítás ünnepén.
Repertoárukban magyar táncok szerepeltek, többek között rábaközi, kalocsai, dunántúli, erdélyi és az északi tájak jellegzetes táncai.  - A nyár rendkívül mozgalmasan telt. Egész nyáron táboroztattunk, minden csoportunk részt vett edzőtáborban. Komoly feladat volt, hogy a már felnőtt Rügyecskéket beintegráltuk a Vadvirágba, ez volt talán a legnagyobb feladat a nyáron. Sok új koreográfiát tanultunk, felfrissítettük a műsorainkat, illetve a jövő évi versenyekre is készültünk – mondta Müller Anita.
Az európai uniós pályázat keretében megvalósuló program szombaton, a fúvósok műsorával folytatódik.

Címkék: