Jelenlegi hely

Fő tér: folytatódik az építkezés

Nem véletlenül hívták az idei Játékfesztivált a Fő tér főpróbájának, hiszen ahogy már többször is szóltunk róla, a tér birtokba vétele nem jelentette azt, hogy a tér egészében elkészült. Így aztán az ünnep elmúltával hétfőn ismét munkába álltak az építők. Hétfőn és kedden a Korvin utcai csatlakozásnál elmaradt néhány négyzetméternyi gránit burkolatot rakták le és megkezdték az út nyomvonalának fugázását. A munkálatok folytatásáról Vörös Lászlótól, a kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatójától kaptunk tájékoztatást.-A héten folytatódnak a támfal burkolások és elvégezzük azokat a javításait a támfal burkolatoknak, amik a hétvégi ünnepnek estek áldozatul, hiszen a frissen felrakott burkolólapok közül néhányat leharcoltak a bulizók – mondta. A jövő héten megkezdik a tér fugázását is, ami nem jár nagy területek lezárásával és nem befolyásolja a tér használhatóságát, hiszen kisebb szakaszokon dolgoznak majd a kivitelezők.
-Ezzel párhuzamosan a jövő héten tervezzük megkezdeni a jégpálya burkolását is és a tér északi oldalán az út építésének folytatását. Ez azt jelenti, hogy az autóbusz forgalmat rátereljük az új útpályára a Szent István út és a Gróf út között, eltávolítjuk az ideiglenes utat és részben annak a helyén folytatjuk az út építését illetve a kastély felőli oldal járdájának kialakítását – magyarázta a vezérigazgató.
A Fő tér egy része tehát újra munkaterület, ez azonban nem jelenti azt, hogy ismét teljesen lezárják a lakosság elől, hiszen mindig csak az építés alá vont kisebb területet vonják körbe kordonokkal.