Jelenlegi hely

Épül a Fő téri nagyszínpad

A Városgondnokság szakemberei már kedden megkezdték a Játékfesztivál helyszíneinek építését, így az Erzsébet ligetben, a Várkertben és a Fő téren volt tennivalójuk. Buics Lajos kommunális csoportvezető arról tájékoztatott ma, hogy a művelődési ház melletti területen felállították a színpadot és a mobil lelátót, hiszen ott szerdán este zajlik a főpróba. A Várkertben az előző évektől eltérő helyen építették fel a színpadot és fedését, az idén –a programok egymáshoz közelebb hozása érdekében – a Gróf útról induló várkerti gyalogút mellett, a főúttól száz méterre lesznek majd a különböző gyermekprogramok és itt kapott helyet a színpad is. 

A Városgondnokság dolgozói a faházakat is összerakták ma, a bajvívó téren a járási főzőnap helyszínén áll egy, tizenhárom pedig a Fő térre került. A faházakat a tér déli felén helyezték el a Nagytemplom körül, ezekben kapnak helyet az ízek utcájának árusai, három faház pedig a kiülő teraszokra kerül majd, a vendéglátó egységekhez.  
Ma este megérkeztek a Fő téri nagyszínpad építői is, a nagy koncerteket hangosító cég emberei a Plébániasor vonalában, a lottózó előtti területen állítják fel a 120 négyzetméteres színpadot. Ma este a színpad fedését építik meg, csütörtökön pedig már a színpad is készen lesz. Az első nagykoncert – Magna Cum Laude - a Fő téren péntek este várja, hogy a rajongók és érdeklődők megtöltsék a teret.