Jelenlegi hely

Autómentes nap a környezet védelméért

Az európai autómentes napot 1998 óta minden évben szeptember 22-én tartják. Az ezen a napon megrendezett programok célja, hogy felhívják a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta problémákra, a környezetbarát közlekedési formák előnyeire és fejlesztésének szükségességére. 


Az autómentes nap alkalmából ma egész napos rendezvényre vártak minden érdeklődőt a Jókai Mór Művelődési- és Szabadidőközpont munkatársai a Fő térre, ahol natúr játékpark, lovaskocsikázás, trükkös bringák, pedálos moszkvicsok és KRESZ-park adtak lehetőséget a hasznos időtöltésre.
Illés Viktória művelődésszervező hírportálunknak elmondta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Európai Mobilitási Héthez csatlakozó pályázati kiírásának köszönhetően volt lehetőségük megrendezni az autómentes napot. A programot az alternatív közlekedési formákra, illetve a mozgásra és a sportra építették, s főként az óvodásokat és az általános iskolásokat célozták meg, mivel úgy gondolják, hogy már gyermekkorban el kell kezdeni a környezettudatosságra nevelést. 
A nap folyamán a szórakoztató és ügyességi programok mellett a Pápai Rendőrkapitányságnak köszönhetően volt lehetőség kerékpár-regisztrációra, szakember segített a kerékpárok műszaki állapotfelmérésében, és kerékpár szépségversenyre is nevezhettek a kétkerekűjükre büszke bringatulajdonosok.