Jelenlegi hely

50 év atlétika – beszélgetés Kis Károllyal

Kis Károly nevét nem kell bemutatni, legalább is annak nem, aki egy kicsit is jártas az országos, megyei és városi atlétika-életben. A szakember idén októberben kerek évfordulót ünnepelhet, hiszen 50 évvel ezelőtt, 1966-ban sétált le élete első atlétika edzésére, négy évvel később, 1970-től pedig már edzősködött. A fél évszázados évforduló kapcsán Kis Károllyal a kezdetekről, mesterekről és tanítványokról valamint a sikerekről beszélgettünk.


- Negyedikes középiskolás voltam, amikor testnevelő tanárunk, Tóth József kivitt minket a Textiles pályára és 100 méteres futásban felmérőt végzett az osztálynak – emlékezett vissza a kiváló edző. A tanár úr legnagyobb meglepetésére 12,3 másodperc alatt futottam le a 100-at, innen már egyenes út vezetett Varjas Zsigmond atlétaedzőhöz, három héttel később Keszthelyen pedig már részt is vettem az első versenyemen. Körülbelül hat évig versenyeztem kisebb-nagyobb sikerekkel, megyei megmérettetéseken, országos bajnokságokon 800 és 1500 méteren. 

- 1970-től aztán a versenyzéssel párhuzamosan belekóstolt az edzői pályába is. 
- Igen, mivel én voltam a rangidős és a leglelkesebb, 1970-ben Zsiga bácsi kérésére átvettem egy csoportot. Tehetséges gyerekek kerültek a kezeim alá, közülük egy év múlva már hat versenyző volt országos bajnokságon helyezett, nagy örömömre a későbbiekben is jöttek az eredmények. Az elmúlt 46 évben 64 országos bajnoki címmel büszkélkedhetnek tanítványaim, több mint 110 második és 96 harmadik helyezést szereztek, közülük 37-en a címeres mezt is magukra ölthették. Kiemelni senkit sem szeretnék, a gyaloglókra, futókra, dobókra kivétel nélkül büszke vagyok. 

- Kik azok, akik edző filozófiájára a legnagyobb hatással voltak?
- Két nevet kell megemlítenem. Az egyik elindítóm, Tóth József tanár úr, akivel nagyon sokáig tartottuk a kapcsolatot, figyelemmel kísérte az eredményeinket. A másik személy Németh Pál, szombathelyi dobóedző, akit dobópápának neveznek, nem érdemtelenül. Mellette nőttem fel, neki köszönhetem, hogy kalapácsvető edző lettem. A versenyeken mindig ott voltam Pali bácsi mellett, figyeltem, hogy mit mond, milyen tanácsokkal látja el a tanítványait. Sokat tanultam tőle, és ami nagyon fontos, soha nem volt féltékeny, üdvözölte, amikor a pápaiak is bekapcsolódtak a versenyekbe, az első országos bajnoki címünkhöz is ő gratulált először. 

- Kiss Gergő, Szalai Benjámin mellett Orbán Éva olimpikonunk is Önnél kezdte pályafutását. 
- Így van, Éva eleinte futószámokban is indult, később „találtuk meg” számára a kalapácsvetést, ami jó választásnak bizonyult, hiszen alig 15 évesen kevéssel maradt le az ifjúsági világbajnoki döntőről. 2000-ben a VEDAC-hoz igazolt, tanult az Egyesült Államokban és nem mellékesen három olimpián is részt vehetett. 

- Ha már az átigazolásokat említi, azt hogy éli meg, hogy a felnőtt sikereket már nem az Ön iránymutatása mellett érik el ezek a versenyzők, hiszen egy bizonyos kor után „kirepülnek”. 
- Ez az élet rendje. Nem lehet elmarasztalni valakit azért, mert a fejlődés érdekében jobb körülmények között szeretne készülni. Sokáig nem szokott ez foglalkoztatni, talán csak egy napig. Ezután elkezdem újra az iskolákat látogatni, addig fel nem fedezett tehetségek után kutatva. Hogy kiből lehet jó versenyző? Igazából bárkiből, ez csak hozzáállás kérdése. Mindig azt mondom, szeretném azt a versenyzőt a kezeim között tartani, aki az eredményeket jobban akarja nálam, sajnos nem sok ilyennel találkoztam eddig. Remélem sokan lesznek még, akik megcáfolnak majd.