Jelenlegi hely

Pápai Hús 1913 Kft.

A Pápai Agrárexpo hű lenyomata az agrárium változásainak

Kiállítók és érdeklődők jelenlétében nyitották meg ma délután a XIX. Pápai Agrárexpót. A Városi Sportcsarnok előtt összegyűlt szakmai és civil látogatókat dr. Áldozó Tamás polgármester üdvözölte, kiemelve, hogy az idei kiállítás minden korábbihoz képest más és nagyobb is.

Hagymás sült vér az első fogás a disznótoros lakomán

A Gyulahús Kft., a Babati Kft., a Pick Szeged, a Kométa, a Pápai Hús 1913 Kft. és a Böllér Kft. részvételével nyolc óra után nem sokkal megkezdődött a II. Pápai Böjtelő – Böllérverseny a fedett piac területén, most pedig már a hagymás sült vér utolsó adagjait mérik ki a csapatok az egyre növekvő számú látogatónak.

Folytatódik a párbeszéd a gazdaság élénkítése érdekében

Folytatódik a párbeszéd a helyi gazdasági szereplők, az önkormányzat és a Pápán települt katonai szervezetek között. Júniusban a MH Pápa Bázisrepülőtér adott otthont annak a tanácskozásnak, melynek célja a résztvevők közötti gazdasági együttműködés lehetőségeinek megvitatása volt.

Ammónia került a légtérbe - Katasztrófavédelmi gyakorlat a Pápai Hús 1913 Kft. telephelyén

Súlyos Káresemény Elhárítási Terv (SKET) gyakorlatot tartottak szeptember 30. napján a Pápai Hús 1913 Kft. telephelyén. Az üzem a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, ennél fogva kötelezett SKET készítésére és ezen tervvel kapcsolatos gyakorlat lefolytatására. 

Ízek kavalkádja a kastélyudvaron

A borfesztivál idén megújult gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat az Esterházy-kastély udvarán. A szervezők arra törekedtek, hogy az ízek forgatagában olyan ételek szerepeljenek, melyek némiképp tükrözik a város és a térség hagyományait. A kulináris élvezetek palettáján így méltán szerepel a cicege. A burgonyás ételt bár készítik országszerte, cicege néven csekély helyen ismerik.

Sonka, fafaragvány, vadászpuska – Változatos kínálat az Agrárexpón

A Pápai Agrárexpo idén sem szűkölködik a látnivalóban, a kóstolnivalóban és a különféle érdekes bemutatókban, a kiállítóstandok között sétálgatva sokáig el lehet időzni a változatos, minőségi kínálaton. Legalább egyszer mindenképpen érdemes szemügyre venni a színes felhozatalt, amiből az alábbiakban – szigorúan a teljesség igénye nélkül – bemutatunk néhányat.

Gazdasági növekedés és jó, tovább javuló közbiztonság – Üléseztek a képviselők

Többek között költségvetési, közbiztonsági, gyermekvédelmi, valamint építészeti örökségvédelemmel kapcsolatos témák kerültek napirendre a pápai önkormányzat képviselő-testületének pénteki, igencsak sűrűre sikerült ülésén. A Városháza nagytermében lezajlott tanácskozáson a képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el a zárszámadást a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról.

Újabb díjakat hozott el a Pápai Hús

Március végén az V. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán népszerűsítette és mérette meg hagyományos termékeit a Pápai Hús 1913 Kft. A nívós szakmai versenyen a pápai húsipari vállalat elhozta a „Sonkakirály” címet, valamint a darabolt sonka kategóriában az első helyezésért járó elismerést.

Böjtelő előkészületek

Minden készen áll már a holnapi I. Pápai Böjtelő rendezvényére. A Hagyományos disznótorok és disznótoros ételek hangulatát felidézni kívánó rendezvénynek a fedett piac területe ad otthont, a ma délelőtti vásár után a Városgondnokság munkatársai a területet felmosták, a böllérek munkaasztalainak és az étkezésnek helyet adó pultokat letakarították, két faházat is telepítettek az italárusításhoz és a kóstolójegy vásárláshoz, és felépítették a parkolóban a szórakoztató műsoroknak helyszínt biztosító színpadot is.

Pápai Hús 1913 Kft.: megmentve!

Amint az a napokban hivatalossá vált, a Pápai Hús 1913 Kft. január 16-án kötött csődegyezségét a bíróság jóváhagyta, így a társaság korlátozásmentes piaci szereplőként folytathatja tovább működését – jelentette be a vállalat szerda délutáni munkásgyűlésén Uzsoky András, a nagy múltra visszatekintő húsüzem ügyvezető igazgatója.

Oldalak

Feliratkozás Pápai Hús 1913 Kft. csatornájára