Városrészi fejlesztési részprogramok

Hagymás sült vér az első fogás a disznótoros lakomán

A Gyulahús Kft., a Babati Kft., a Pick Szeged, a Kométa, a Pápai Hús 1913 Kft. és a Böllér Kft. részvételével nyolc óra után nem sokkal megkezdődött a II. Pápai Böjtelő – Böllérverseny a fedett piac területén, most pedig már a hagymás sült vér utolsó adagjait mérik ki a csapatok az egyre növekvő számú látogatónak.

A Tókertben is megtartották a lakossági konzultációt

A héten véget ért a városrészi fejlesztési részprogramok megalkotásának részét t képező lakossági konzultációsorozat első fordulója. A Munkácsy-iskolában tartott beszélgetésre a Tókertben élőket várták, akik szép számmal képviseltették is magukat a rendezvényen. A megjelenteket Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, aki nemcsak városvezetőként, hanem a városrész egyik önkormányzati képviselőjeként vett részt a programon.

Forgalomlassító megoldást sürgetnek a borsosgyőriek – lakossági konzultáció a településrészen

Megtelt érdeklődőkkel a borsosgyőri kultúrház a tegnap esti lakossági konzultáción, melynek célja a faluban élők fejlesztési ötleteinek megismerése volt. A megjelenteket Máté István, a településrész önkormányzati képviselője és Áldozó Tamás köszöntötte, majd a polgármester a fejlesztési források típusairól és az önkormányzati forrásból megvalósítandó beruházások tervezésének menetéről adott tájékoztatást.

További javaslatokat várnak a helyi értéktárba

Sajtótájékoztatót tartott Pápa Város Önkormányzata Települési Értéktár Bizottságának (TÉB) elnöke, dr. Hermann István a polgármesteri hivatal sajtószobájában.

Elindult az InternetKon, az internettel kapcsolatban kezdeményezett nemzeti konzultáció!

Az InternetKon célja, hogy teret adjunk a jövő magyar internetéről szóló párbeszédnek, és hívunk is mindenkit a nyilvánosság előtt zajló társalgásra.

Lakótelep fejlesztési ötletek a Vajdán

-Érdekel a lakótelep sorsa, szeretnék hozzájárulni a fejlesztésekhez és a problémák megoldásához – mondta Vizi József a Vajda Péter lakótelepen megtartott városfejlesztési lakossági fórum után. A városrész óvodájában tartott beszélgetésen dr. Áldozó Tamás polgármesternek, a településrész önkormányzati képviselőjének mondhatták el ötleteiket és javaslataikat a vajdaiak.

Alsóvárosi fejlesztésekről beszélgettek

Három önkormányzati képviselő várta az Alsóvárosban élők fejlesztési ötleteit és városüzemeltetéssel kapcsolatos észrevételeit a soron következő lakossági konzultáción. A városrészi fejlesztési részprogramok tervezése szempontjából Alsóvárosnak tekinthető a Celli út és a Teleki utca közé eső családi házas terület, az Erkel utca és a Veszprémi út vonalától a 83-as számú főút felé, ezen a területen pedig dr. Vörös Ibolya, Máté István és Bocskay László tevékenykedik képviselőként. Így dr. Áldozó Tamás polgármester mellett ők kérték a lakossági véleményeket.

"A túlélők gyásza, az egész város gyásza" - A holokauszt áldozataira emlékeztek

A Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából és egyben az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának évfordulóján 2011 óta szervez megemlékezést Pápa Város Önkormányzata a zsinagógában. A monumentális épület falai között mécsesek, kórusdalok és visszaemlékezések segítették az emlékezést.

Legnagyobb adófizetőit köszöntötte a város

Fehér abrosz melletti beszélgetésre invitálta a város legnagyobb adófizető vállalkozásainak vezetőit az önkormányzat. A Városháza üléstermében tartott hagyományos új évi vállalkozói fogadásra közel száz gazdasági társaság vezetője kapott meghívást, közülük a hat legnagyobb cég elismerésben is részesült.

Helyi javaslatok Tapolcafő fejlesztésére

A részönkormányzat szerda esti alakuló ülése után tartották meg Tapolcafőn azt a lakossági konzultációt, melynek javaslatait a város szeretné beilleszteni a településrész fejlesztési részprogramjába. Mint a többi városrészen, itt is a következő esztendők fejlesztéseinek tervezési és végrehajtási mechanizmusáról esett szó először, ezt Áldozó Tamás polgármester ismertette a falubeliekkel, majd a helyiek javaslatait várták a szükséges beruházásokkal kapcsolatban.

Oldalak

Feliratkozás Pápa Város Honlapja RSS csatornájára